Nem túlzás azt állítani, hogy a nyaralás az év egyik legjobban várt pillanata. Az ember végre kiszakadhat a mókuskerékből, és átadhatja magát a dolce vitának – legalábbis akkor, ha nem szenved ételmérgezést közben. Kellemetlen, amikor az élményszerzés kizárólag a hotelszoba ágyára és wc-kagylójra korlátozódik, épp ezért még vasgyomorral is érdemes átgondolni, mi az, amit a svédasztalról a tányérunkra halmozunk.
Az egész délelőttre kihelyezett ételek potenciális kockázatot jelenthetnek, nemcsak a hőmérsékletszabályozás hiánya miatt, hanem azért is, mert mások beszennyezhetik az ételeket és edényeket.
Dr. Ellen Shumaker, az Észak-Karolinai Állami Egyetem Safe Plates programjának igazgatója szerint ez a két dolog nagyon könnyen elronthatja a pihenést, és ezzel Dr. Bryan Quoc Le élelmiszer-tudományi tanácsadó is egyetért.
„Számos különböző mikroorganizmus van, amelyek szennyezhetik az élelmiszereket és patogénnek bizonyulhatnak, vagy méreganyagokat termelhetnek. Például bizonyos E. coli-, szalmonella- vagy listeriafajoknál csak néhány sejtre van szükség ahhoz, hogy valóban pusztítást okozzon.” Ezek veszélye egyébként, hogy nem is okoznak íz- vagy állagbeli változást, így az ember észre sem veszi, hogy az adott étel általuk fertőzött.
Enni vagy nem enni?
Nem azt akarjuk mondani, hogy innentől a kontinentális reggeli tiltólistás, de vannak intő jelek, amikkel érdemes vigyázni – erről mesélt az élelmiszer-biztonsági szakértő a Huffpostnak. Kezdte azzal, hogy minden olyan étel esetében, ami nem a saját hőmérsékletén van tartva, számíthatunk a baktériumok elszaporodására. Dr. Shumaker szerint a legegyszerűbb, ha az alábbi mondatot vesszük figyelembe:
a meleg ételeknek melegnek, a hideg ételeknek pedig hidegnek kell maradniuk.
Vagyis, ha mondjuk egy rántotta fűtőberendezés nélkül van kitéve, akkor érdemes kihagyni, ahogy egy hűtetlen tejtermék sem biztos, hogy a legjobb választás.
Gondoskodni kell arról, hogy a romlandó tárgyakat (például joghurtot és csemegehúsokat) hidegen tartsák, és ne kerüljenek a hőmérsékleti „veszélyzónába”. Shumaker szerint néhány előre vágott gyümölcsöt és zöldséget (például paradicsomot, leveles zöldeket és sárgadinnyét) szintén le kell hűteni, mert „a húsos rész olyan nedvesség- és pH-szinttel rendelkezik, hogy lehetővé teszi a betegségeket okozó baktériumok szaporodását”.
Illetve a szakértő szerint a gyümölcsök és zöldségek is potenciális veszélyforrást jelenthetnek, a nem megfelelő előkezelés miatt. Persze, egy tálca gyümölcs étvágygerjesztőnek tűnhet – amíg az emberek puszta kézzel érintik meg. „Ha nem mostak kezet a mellékhelyiség használata, köhögés vagy orrfújás után, akkor a tányéron lévő többi ételt is beszennyezhetik” – mondta Shumaker.
A következő galériában megnézheted, mik azok az ételek és élelmiszerek, amik veszélyt jelentenek.
A szeletelt gyümölcsökben megindulhat az erjedési folyamat, emellett könnyen szennyeződhetnek a kéz által, ezért nem ajánlott a fogyasztásuk. Helyettünk inkább olyat érdemes választani, ami még nem lett feldolgozva, lásd alma vagy banán. (Fotó: Depositphotos)
A hőmérsékletszabályzás hiánya a húsokat is fenyegeti. (Fotó: Depositphotos)
A baconból szintén akkor válassz, ha láthatóan melegen tartják. (Fotó: Depositphotos)
A tejtermékek közül szintén azok a biztosabbak, amik hűtve vannak tárolva, és csomagoltak. Egy házi joghurt lehet, hogy nagyobbat szól, de a csomagolt biztonságosabb döntés. (Fotó: Depositphotos)
Akár pasztőrözött, akár frissen facsart gyümölcslé, hidegen kell tartani, hogy a baktériumok ne szaporodjanak el benne. (Fotó: Depositphotos)
A tojásrántotta több fronton is támad. Egyrészt a nem megfelelően kezelt héj könnyen szalmonellát okoz, másrészt itt megint a melegen tartás a legnagyobb hiba, ami elkövethető. (Fotó: Depositphotos)
Nyitókép: Depostiphotos