nlc.hu
Utazás

Véres verekedés tört ki a Ryanair járatán

Pánikba estek az utasok, a Ryanair pedig közleményt adott ki a repülőgépen történt verekedés miatt.
Repülő

Zágrábból Malmőbe tartott az a Ryanair-járat, melynek fedélzetén véres verekedésbe torkollt két utas vitája a leszállás előtt.

Az esetről készült felvételen jól látszik, hogy az egyik sárga ujjatlan felsőt viselő férfi megállás nélkül üt ököllel egy fekete pólós férfit, aki próbál elhajolni, de sikertelenül. A háttérben több utas kétségbeesett kiáltása is hallatszik.

Állítólag a két férfi először lökdösődni, majd dulakodni kezdett, az utasok körében pedig pánik tört ki. Többen szinte sokkos állapotba kerültek. „Sok gyerek és nő sírt. Az emberek hátra akartak futni a gépen, hogy elbújjanak. Mindenhol vér volt. Az előttem ülő utas teljesen véres volt. Majdnem rám és az anyámra estek. Borzalmas volt, még mindig remegek” – számolt be egy utas. A videót ide kattintva tudod te is megnézni.

A Ryanair hivatalos közleményt adott ki az ügyről. „A Lauda légitársaság Zágrábból Malmőbe tartó járatának személyzete rendőrt hívott két utas miatt, akik az úton erőszakossá váltak. A gépet a Malmői repülőtéren helyi rendőrség fogadta, és az érintett utasokat eltávolították.” A légitársaság hozzátette: A Ryanair zéró toleranciát tanúsít az utasok elfogadhatatlan viselkedésével szemben, és továbbra is határozott lépéseket fog tenni a hasonló incidensek ellen.

(Index)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top