Nagy Sándor 2012-ben próbálta meg teljesíteni az El Caminót, ám mint kiderült, nem fejezte be a zarándoklatot. A story.hu-nak mesélt arról, hogy miért vágott bele, illetve, hogy milyen volt maga az út.
Besokalltam mindentől, a munkától, a magánéletemben történt dolgoktól, és elmenekültem. Fogtam magam, az egyik barátomtól kölcsönkértem pénzt, és nulla felkészüléssel elindultam. Égő csipkebokrot és könnyező Mária-szobrot vártam, de egyik sem jött, helyette találkoztam saját magammal, a félelmeimmel, a hazugságaimmal, a gyávaságommal, a döntéseimmel
– magyarázta a színész, aki nagyjából 1 hét után rájött, hogy nem lesz képes végigmenni az úton. Végül a 12. napon, 300 kilométer megtétele után hagyott fel a zarándoklattal.
Fotó: Trenka Attila
„Fizikálisan és lelkileg is nagyon összetörtem, és föladtam. Burgosig viszont még el kellett még jutnom, hogy onnan hazarepülhessek. Alig tudtam menni, tele volt vízhólyaggal a talpam, a térdeim szétmentek, sajnáltam magam, de tudtam, hogy valahogy le kell majd totyognom napi 20–25 kilométert. Imádkoztam, hogy az égiek küldjenek nekem egy jelet vagy valakit, aki megmondja, mit kell csinálnom” – emlékezett vissza Nagy Sándor, aki az út során találkozott egy pappal, aki sokat segített neki.
„Végighallgatott, és csak rám figyelt – persze közben beszélgettünk, nevetgéltünk –, de életem egyik legmeghatározóbb figurája volt. Mikor elváltunk, azzal bocsátott utamra, hogy mindig hallgassak a szívemre. Másnapra elmúlt az összes fájdalmam, feloldódott bennem sok minden, amit addig cipeltem.”
