nlc.hu
Utazás

Annyira kilőttek az árak, hogy sok pesti autós ki sem váltotta a parkolási engedélyt

Van olyan kerület, ahol százszoros a díjemelés tavalyhoz képest.
parkolás, fotó: Getty Images

2024-ről 2025-re Budapest számos kerületében jelentősen megemelték az önkormányzatok a helybéliek által addig megszokott ingyenes, vagy jelképesen és jellemzően 1-2-3 ezer forint/éves lakossági várakozási díjat. Idén ez tovább folytatódott: van olyan kerület, ahol 300 ezer forintba is kerülhet az otthon előtti parkolás. A drasztikusan megugró árak miatt 2026-ban sokan lemondtak a lakossági parkolási engedélyről.

A Vezess körképéből kiderül, valamennyi belvárosi kerületben csökkent a helyi lakosok által megvásárolt várakozási engedélyek száma a jelentős áremelés következtében. Például a Terézvárosban (a 6. kerületben) – ahol a második autó után akár 144 ezer forint is lehet az éves díj – 2026 januárjában mindössze 4500 engedélyt adtak ki, miközben 2025-ben összesen 7781-t. Erzsébetvárosban (a 7. kerületben) – ahol 38 200 forintot kérnek az első autó után és 74 200 forintot a második után – 6021 januári kérelem érkezett a tavalyi 7953-hoz képest,.

Jellemzően személyenként egy autóra kérhető lakossági várakozási engedély, lakásonként viszont kettőre. Szintén jellemző, hogy a tisztán elektromos autók engedélye után is fizetni kell.

A portál annak is utánajárt, hogyan reagáltak az autósok a várakozási díjak összegének jelentős emelése után. „Érkezett néhány visszajelzés, hogy sokallják az emelést, de a többség elfogadta, hogy zsúfoltság és a környezeti károk enyhítése miatt szükség van erre a lépésre” – közölte a Terézvárosi Önkormányzat. Erzsébetváros vezetése azt nyilatkozta, hogy kritikus és támogató vélemények egyaránt voltak a díjemelésről. A terézvárosi önkormányzatnál viszont úgy vélik, azért váltják ki egyre kevesebben az éves parkolási engedélyt, mert egyre többen kezdik belátni, hogy a belváros közepén nem feltétlenül van szükség autóra.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Ez is érdekelhet:

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top