Ajándékok a nászúton
A mézeshetek és a nászút arról szól, hogyan bűvöljük el kedvesünket a legkülönfélébb meglepetésekkel és figyelmességekkel. Bármikor adódhat hát egy olyan alkalom, amikor olyan – akár egészen drága – ajándékkal szeretnél a párod kedvében járni a nászút alatt, amit nem terveztetek be előre. Például egy szép ékszerrel, vagy egy különleges programmal (ugye, milyen csábító lehet például egy tengerparti nyaraláskor egy búvártúra, esetleg oktatással együtt vagy egy szép hajókirándulás?). Ilyen helyzetekben a hitelkártya kitűnő segítség lehet, hiszen a költségvetésetek nem borul fel, és utólag, akár több havi részletben is kiegyenlíthetitek az ajándék számláját.
Autós vakáció
Ha autóval vágtok neki a nyaralásnak, akkor számolnotok kell váratlan helyzetekkel. Nem feltétlenül kell rögtön arra gondolni, hogy meghibásodik a jármű, és félmilliós tétel lesz majd a javítása – elég csak egy defekt, ami bármikor, bárhol előfordulhat, és máris előáll egy százezer forintot is meghaladó kiadás. Ha ugyanis nincs megfelelő pótkerék, könnyen előfordulhat, hogy mind a négy gumit le kell cserélnetek újra, és nem csak a defekteset. Ez bizony már jelentős összeg, ami nem csak a kedvetek ronthatja el, de a nyaralás menetét is befolyásolhatja, hiszen lehet, hogy a gumiszerelés miatt megcsappant pénztartalékaitok már nem elegendők az eredeti programhoz. A hitelkártya ebből a bajból is kimenthet, és zavartalanul folytathatjátok tovább a vakációt.
Ajándékba kapott vakáció
Előfordulhat, hogy valamelyik barátunktól, családtagunktól vagy akár a munkahelytől ajándékba vagy jutalomképpen nyaralást kapunk. Ki ne használná ki örömmel ezt e lehetőséget? Ám lehet, hogy az adott helyzetben anyagilag nem vagyunk elég felkészültek egy ilyen vakációra, mert az üdülésnek azok a költségei, amelyeket nekünk kellene állni – legyen az akár a repülőjegy, a költőpénz vagy éppen egy autóbérlés – nincsenek betervezve az éves büdzsénkbe. Szerencsére ilyenkor sem kell fájó szívvel lemondanunk az ölünkbe pottyant lehetőségről, hiszen hitelkártyával akár több hónapos részletekre elosztva, utólag is fedezhetjük a kiadásokat, így nem kell megszorítanunk a nadrágszíjat ahhoz, hogy részt vegyünk ezen a váratlan utazáson.
Meghosszabbított nyaralás
Ha jó helyen vakációzunk, az idő repül, és a nyaralásra szánt egy-két hét pillanatok alatt lepereg. Nehéz szívvel hagyjuk ott ilyenkor a kedves vendéglátót, a szép környezetet, a kényelmet és kényeztetést, amiben a vakáció alatt részünk volt. Ugyan kinek ne fordulna meg az utolsó nap a fejében, hogy hosszabbítana, és megajándékozná magát néhány extra nappal a nyaralóhelyen? Akinek a szabadságából telik rá, hitelkártyával ezt is megoldhatja akkor is, ha esetleg már kifutott volna a költőpénzből.