Talán úgy tűnhet, hogy az ember és a delfin a világ legromantikusabb lényei, amiért szimplán az összebújás vagy az élvezet kedvéért is képesek szexuális kapcsolatot létesíteni. Pedig nem, ahogyan azok a hím oroszlánok sem, akik akár naponta ötvenszer is „áldoznak a testiség oltárán”.
A világ legromantikusabb lényei egyértelműen a madarak. A romantika ugyanis jóval több, mint pusztán szex vagy adott esetben fajfenntartás. Olyan műfaj ez, amiben a kis szárnyasok nagyon is jók, sőt a legjobbak. Elég egy pillantás a legtöbb madár életmódjára, és rájövünk, hogy milyen egyedülálló is az, ahogyan az egymás iránti törődésüket, szeretetüket nap mint nap kifejezik.

Forrás: Profimedia
Jöjjön néhány példa, hogy miért is jó, vagy legalábbis romantikus madárnak lenni:
- naponta minimum kétszer énekelnek egymásnak
- a madarak, különösen a hímek, tánccal lepik meg szeretteiket
- örökre együtt maradnak – a körülményektől függetlenül
- igazságosan megosztják az otthonépítés feladatait