nlc.hu
valentin 2012
Sült kacsamell fűszeres, karamelles körtével

Sült kacsamell fűszeres, karamelles körtével

Valentin-vacsora egy óra alatt, három fő összetevőből.

Hozzávalók 2 személyre:

30 dkg kacsamellfilé
2 darab körte
4 dkg kristálycukor
1 dl száraz fehérbor
só, bors
1 teáskanál kínai ötfűszer-keverék

Sült kacsamell fűszeres, karamelles körtével

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk ketté, szedjük ki a magházukat. Kezdjük el pirítani a kristálycukrot, és készítsünk belőle sötét karamellt. Amikor kész, öntsük fel a borral és 1 dl vízzel, adjuk hozzá a fűszerkeveréket. Melegítsük tovább a karamellszószt, hogy újra folyékony legyen, és mikor felolvadt, tegyük bele a körtéket. Körülbelül 10-15 perc alatt pároljuk puhára a körtéket, időnként fordítsuk meg őket. Mire megpuhulnak, a szósz besűrűsödik. (Mindezt egy nappal korábban is elkészíthetjük.) A kacsamell bőrös felét irdaljuk be, szórjuk meg mindkét oldalát durva tengeri sóval és frissen őrölt borssal. Teflonban süssük körbe a mellet, először szép pirosra a bőrös felét, majd a másik oldalát is. Közben melegítsük elő a sütőt 250 fokra, és tegyük be 15 percre sülni a kacsamellet. Vegyük ki, és szeletelés előtt hagyjuk pihenni 7-8 percet. Locsoljunk rá a fűszeres karamellből, és tálaljuk a körtével.

Elkészítés: 60 perc

A receptet köszönjük a Nők Lapja Konyhának!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top