valentin 2012

Wellnesshétvégét ért a szerelemüzenet

Kéthetes Valentin-játékunk lezárult, több ezer szerelmes vallomás közül a Nők Lapja Café szerkesztősége a debreceni vasutasfeleség, Judit üzenetét választotta.

„Cukor?… Nem! Csoki?… Nem! Gondolkozzunk… Méz?… Hmm… Egyszerűen nem jut eszembe semmi, ami olyan édes, mint Te” – ezek a szavak nemcsak jólestek Sípos Andrásnak feleségétől, de értékes wellnesshétvégét is értek.

Boldog Valentin-napot!
A nyertes üzenet a fővárosi Nyugati tér óráján

A nyertes üzenet küldőjét telefonon értük el: „Öt éve ismerjük egymást – kezdi Judit, akiket a közös munkahely hozott össze. – 2006-ban, amikor a vasúthoz kerültem, András egyik este munka után elém jött, és hazakísért. Szerelmünk azóta is tart.” A fiatalok tavaly áprilisban házasodtak össze, öt hónapja pedig kisfiuk is megszületett. „A férjem egy őszinte, hűséges ember, szerencsés vagyok, hogy megtaláltam. Mindenben mellettem áll, támogat, munka után pedig egyből siet haza hozzánk. Mindenki azt mondja, összetehetem a két kezem, hogy ő a párom.”

Férje még nem tudja elhinni, hogy felesége szerelmes üzenete lett a kiválasztott, pláne azok után, hogy kiderült, a szerelmes sorok valójában tőle származnak, még ő küldte öt éve Juditnak sms-ben, aki most szerencsét próbált a mézes sorokkal. Az üzenet Valentin-nap alkalmából felkerült a Nyugati tér óriás órájára, de a Nők Lapja Café nyitóoldala is ezzel köszönt ma egész nap. 

Boldog Valentin-napot!

 

Kéthetes játékunknak nem ők az egyetlen nyertesei; a napi szerencsések szerelmes sorait Soma és Kolovratnik Krisztián tolmácsolja:

 

Bár a játék véget ért, további szerelmes üzeneteket nem tudsz küldeni, a beérkezett üzeneteket el tudod érni. Kattints ide!

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top