Védd magad – Baráti védelem

Életre szóló barátság – ez a titka

Több fontos alappillére is van az örök barátságnak. Ha a te kapcsolatodban is jelen vannak ezek, nagyon szerencsés vagy.

Amikor kislány, vagy épp kisfiú korodban az ágyadon révedeztél és fogalmad sem volt még arról, hogy mit jelent a szerelem, te mire vágytál? Nem emlékszel? Segítünk: egy örök barátra. Olyanra, amilyet csak egy tiszta lelkű gyerek képes elképzelni. Aztán ahogy teltek az évek és egyre többet megértettél a világ működéséből, az illúzióid is fogyatkoztak, s talán a barátágról alkotott képed is formálódott. Ám mivel az emberi kapcsolatok közül ez az egyik legönzetlenebb önkéntes kapcsolódás, nem sokat kellett alább adnod a vágyaidból. Hiszen míg a családodat nem választhatod meg, addig azt, hogy kit engedsz közel magadhoz és támogatsz teljes mellszélességgel, szabadon eldöntheted. Ha pedig már megtetted, és olyan kötelékeket építettél ki, amik úgy érzed, hogy egy életre szólnak, jól tudod, hogy tenned is kell azért, hogy megtartsd azokat. Az örök barátságokat ugyanis nem adják ingyen. A titok egyszerű: adni és elfogadni, bármikor, önzetlenül. 

Érdemes szem előtt tartani azokat a dolgokat, amelyek jellemzőek az életre szóló barátságra.

Idő

Az idő nagyon fontos a kapcsolatokban. S bár teljesen normális, hogy a rohanó hétköznapok elveszik a napjaid jelentős részét, szánj időt a barátodra, hiszen azzal a saját lelkedet is simogatod. Mindketten megérdemlitek a másik közelségét.

Soha nincs vége                                                                                                  

Az örök barátságok alapvető jellemzője, hogy akár több hét után is ugyanott tudjátok folytatni a beszélgetést, ahol korábban abbahagytátok. Nem kell magyarázkodni, nincsenek feleslege körök, elég egy összenézés és azonnal csatlakoztok a másikra.

Őszintén?

Minden kapcsolat alapja az őszinteség – így hangzik a jó öreg bölcsesség, de valljuk be, a hétköznapokban ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Ha viszont a legjobb barátodról van szó, ez nem is lehet kérdés.

Empátia

Ha valakit annyira szeretsz, mint az örök barátodat, elég csak ránézned, és érezni fogod, mi játszódik le a lelkében. Ha ez így van, tudd, hogy a kapcsolatotok nem hétköznapi.

Nevetés

A nevetés nemcsak a legjobb orvosság, hanem összekötő kapocs is. Ahogyan a mosoly a leggyorsabb út két ember között, úgy a kacagás hozza közel a lelkeket.

Támogatás

Van olyan barátod, akire bármikor számíthatsz? De tényleg bármikor? Ha igen, akkor tudd, hogy egy életre szóló az elköteleződés. Ha vigyáztok, csodás támaszai maradhattok egymásnak. Az önzetlenséggel is ugyanez a helyzet, az életre szóló barátság megköveteli azt.

Elfogadás

A legtöbb kapcsolatban fontos az elfogadás, ám a barátságban ezen még nagyobb a hangsúly, hiszen teljesen önkéntes alapú. Amikor két ember ösztönösen elfogadja a másikat és nem is kérdéses tolerancia, az nagyon ritka és becsülendő.

Bajban is

Közhely, nem közhely, nem az a lényeg, hanem hogy mennyire igaz: tényleg a bajban ismerszik meg a barát. Ha van olyan ember körülötted, aki támogat és a nehezebb időszakokban is feltétel nélkül melletted áll, becsüld meg őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top