Védd magad - Önvédelem

Kvíz: Képes vagy meghúzni a határaidat?

Olyan egyszerűnek tűnik, hiszen csak három betű, mégis, néha pokoli nehéz kimondani azt a szót: nem. Neked szokott sikerülni? Kvízünkből megtudhatod!

Aki olyan közegben nő fel, ahol a saját véleményt vagy az ellentmondást érzelmi játszmákkal jutalmazzák, annak bizony felnőttként sok gondot okoz megtanulni azt, hogy meg kell húznia a saját határait – ezt tapasztalatból tudom. Nagyon kemény munka rendet rakni a fejünkben ilyenkor, mert úgy vagyunk beprogramozva, hogy azt hisszük, ha ellentmondunk, el fogjuk veszíteni a többiek szeretetét, bizalmát. Márpedig néha igenis ér nemet mondani, sőt kell is. A lelki önvédelmünk legalább olyan fontos, mint a testi. Ahogy télvíz idején nem indulunk el otthonról kabát nélkül, úgy meg kell tanulnunk azt is, hogy képviselnünk kell a saját érdekeinket, mert senki más nem fogja megtenni helyettünk. Ellenkező esetben sebezhetőek leszünk és kiszolgáltatottak.

Mit gondolsz, te tudsz nemet mondani, ha az érdekeid úgy kívánják? Tesztünkből megtudhatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top