Pontosan mi lehet az önismeret előnye a hétköznapi életben?
Jó a kérdés, mintha az lenne mögötte, hogy „miért éri meg nekem önismeretre szert tenni”? Mintha a mai világban csak akkor lennénk hajlandóak változni, fejlődni, lelkiekben gyarapodni, ha az előnyös lesz majd számunkra. A valóságban azonban az önismereti fejlődés gyakran kellemetlen érzéssel együtt járó szembesülést is hordozhat magában, amikor ráeszmélünk egyik-másik tettünk, vágyunk, vélekedésünk belső indítékára. Például, amikor felnőtt fejjel belátja valaki, hogy gyerekkorában milyen kicsinyes, gonoszkodó volt a kistestvérével csupán azért, mert féltékeny volt rá, hogy a szülőktől több figyelmet és szeretetet kap. De végső soron, igen: a magasabb önismeret az élet minden területén előnyökkel járhat, a magánélettől a munkán át a sportig.
Tényleg érdemes annyit foglalkozni ezzel a témával? Mi lehet a következménye, ha valaki teljesen elzárkózik az önismerettel foglalkozás, a tudatosság elől?
Az önismeret olyasmit jelent, hogy reálisan tudjuk megítélni magunkat mind a fizikai, mind a mentális képességeink terén, és tisztában vagyunk a saját működésünkkel: az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel. Az önismeret, saját magunk felfedezése, megismerése és elfogadása folyamat, a pszichés fejlődés fontos alkotója. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos alkotóelemei (pl. az éntudat), már csecsemő- és kisgyermekkorban kialakul, de tökéletes önismeretről nem beszélhetünk, ez egészen a halálunkig tart. Ha valaki elzárkózik a saját magáról való tudás megismerésétől, annak általában nem szerencsés a kimenetele. Ha valaki felnőtt emberként nem szeretne szembesülni azzal, hogy amit gondol, érez, tudni vél, az nem nagyon van kapcsolatban a valósággal (egyébként ez jól megfigyelhető pl. óvodáskorú gyerekek esetében), akkor ez a fajta hárítás olyan sajátos világlátással párosulhat, amely megnehezítheti az egyén alkalmazkodását környezetéhez és azt, hogy megküzdjön a problémákkal.
Fotó: Thinkstock
A gyengeségekkel való szembenézés nem erősíti a kóros önbizalomhiányt? Hogy lehet ezt okosan csinálni?
Ez azért jó kérdés, mert felhívja a figyelmet az önismereti működés másik nagy buktatójára. Mivel az önismeret kialakulásához szükséges egyfajta önmonitorozás képessége (képesség és igény arra, hogy a saját működésünkre ránézzünk, és rá is lássunk néha), ezt túlzásba is lehet vinni. Ha valaki nagyon meg szeretne felelni az elvárásoknak, és a saját működését folyamatosan összehasonlítja másokéval (vagy egy képzeletbeli tökéletes másikkal), akkor ezekben az összemérésekben mindig alulmaradhat. A válasz tehát az arany középút megtalálása a spontán, önfeledt cselekvés és az önreflexív, magát elemző énműködés között.
Vannak tipikus hobbik, módszerek, amelyek segítik, erősítik az önismeretet?
Természetesen. A tudományos pszichológia tanulása is egy ilyen lehetőség, de általában véve az emberekkel való foglalkozás szinte minden képzési területen erősíthetik a társismeretet. Ez az egyik első lépés az önismeret felé. A saját magunkkal való foglalkozás – elsősorban a fokozott testtudatosságra épülő szakszerű meditálás –, a saját határaink feszegetése a sportban, mind-mind olyan lehetőségek, amelyek lehetőséget adnak az önismeret növelésére bizonyos területeken.
Kinek, milyen utat ajánl általánosságban?
Nehéz általánosságban önismeretről beszélni vagy ehhez utat ajánlani, hiszen olyan sokfélék vagyunk, és olyan sokféle területen növelhető az önismeret. Egy introvertált ember számára például remek élmény lehet az önismeret növeléséhez vezető úton egy könyv (regény) vagy játékfilm befogadása, egy extrovertált ember számára azonban inkább extrém sportélmény vagy egy társas összejövetel lehet az önmegismerés kulcsa. Az önismeret talán nem is módszer kérdése elsősorban, hanem inkább egy bizonyos érettség eléréséhez köthető, amelyben megfogalmazódik az önreflexió igénye. Vagyis „hogyan érzem most magamat, és hogyan jutottam el odáig, hogy ezt érzem”.
Mennyire karakterfüggő, mennyire neveltetés vagy kapcsolati traumák kérdése az önelfogadás?
Erről sajnos nem túl sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy lehetnek a személyiségnek veleszületett (talán öröklődő) komponensei, amelyek összefügghetnek az önismeret alapját jelentő önreflexiós igénnyel. Az is egyértelműnek tűnik, hogy a környezeti hatások (család, iskola, társadalom) is hatást gyakorolhatnak az egyén önismeretének alakulására. A kettő aránya azonban még ma is talány. Kézenfekvőnek gondoljuk, hogy egy meleg családi környezet, elfogadó és megerősítő légkörrel kedvezhet a magas önismeret kialakulásának, míg egy bántalmazó és elhanyagoló családi környezet inkább az önismereti hiányosságok kialakulásának melegágya. A környezeti hatások dominanciája egy bizonyos szintig helytálló is, de a serdülőkor fejlődéslélektani szempontból egy olyan kritikus érési periódust jelent az önismeret szempontjából, ami után az egyéntől már elvárható egy jelentősebb önreflexió, mint amire korábban képes volt. Szóval azt kell sejtenünk, hogy az önismeretben tapasztalható egyéni különbségnek valamilyen veleszületett alapja is lehet.
Mi a véleménye az önismerettel kapcsolatos elméleti modellek közül a Jo-Hari ablakról (Open Self, Hidden Self, Blind Self, Unknown self)?
Az önismerettel kapcsolatos elméleti modelleknek nincs híján a pszichológia tudománya. Az említett felosztás a Jo-Hari ablak néven vált híressé, de van egy magyar vonatkozása is a témának, amit ajánlanék. A kitűnő Rudas János pszichológus „önismereti kerék” nevű modelljével járult hozzá a téma gyakorlati és elméleti gyarapításához.
További olvasnivaló általában az önismeretről:
Rudas János: Delfi örökösei. Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlatok. (Több kiadás)
További olvasnivaló a párkapcsolati önismeret növeléséhez: Meskó Norbert – PaleoSzex
