Szeptember 20. – Három év kihagyás után újra elkezdtem úszni. Elmondani sem tudom, mennyire nehezen sikerült belereszketnem magam a hideg vízbe, de végül sikerült – sőt abszolváltam a minimum 60 hosszomat is, ami azért nagy kihívás számomra, mert kar- és lábtempózás közben kőkemény harcot vívok az unalommal. Valljuk be, az úszásnál monotonabb sport nem létezik, ellenben ha az ember úgy ugrik bele a medencébe, hogy elhatározza, a 60. hossz végére a víz kimossa az összes baját, bánatát, akkor nagyon is megéri. Ezen a szerdai napon újra megértettem, lételemem a víz! Bűn lemondani róla!
fotó: Thinkstock
Szeptember 21. – Azt mondják, jót tesz a léleknek, ha megválunk a feleslegessé vált dolgainktól, és mivel a ruhásszekrényem befogadóképessége elérte a maximumát, elhatároztam, minden olyan ruhámat, ami nem volt rajtam 5 éve, egy zsákba teszem, és elajándékozom. Persze ez sem volt könnyű menet, hajtogatás közben néha azon kaptam magam, ahogy lebeszélem magam a dologról, és teszem vissza a kedvencnek hitt pólót, amit további öt évig megint nem veszek majd fel. Jó érzés néha tetten érni magamat! De annyi baj legyen, így is összejött nyolc zsák ruha.
Szeptember 22. – Ezt a pénteki napot találtam tökéletesnek arra, hogy fél év után végre kitakarítsam az autómat. A sarki benzinkút giga porszívójába közel hatszáz forintot dobtam be, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Teljes szívemből gyűlölök autót takarítani, de munka közben végig arra próbáltam gondolni, mennyire hálás vagyok ennek a kicsi kocsinak, hogy tizenöt éve kitart mellettem.
Szeptember 23. – Nem vagyok egy tétlen típus, sőt hiperaktív vagyok, akinek mindig csinálnia kell valamit, ellenkező esetben haszontalannak érzi magát. Ezt a napot mégis annak szenteltem, hogy nem csináltam az ég egy adta világon semmit sem. Magamon hagytam a pizsamámat, ágyban maradtam, letöltöttem egy sorozatot, rendeltem két pizzát, és csak pislogtam egész nap. Jó érzés volt megengedni magamnak a semmittevést!
Szeptember 24. – Az előző napi lustálkodás miatt finoman ugyan, de megszólított a lelkiismeretem, amit azzal a remek ötlettel akartam kompenzálni, hogy elzavartam magam futni. A nap felismerése: utálok és nem tudok futni. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad erőltetni!
Szeptember 25. – Amióta a virtuális tér egyben a munkahelyem is, elhanyagoltam a könyveket. Idejét sem tudom, mikor lassultam le utoljára annyira, hogy képes legyek nyugalomban végigolvasni pár fejezetet. Ma összeszedtem magam, gyújtottam egy gyertyát, főztem egy illatos teát, és végre elkezdtem Egressy Zoltán Portugál című kötetét. Nehezen adtam át magam, de végül elsodortak a betűk. Újra megsimogatott az érzés, hogy a könyv az én legjobb barátom!
Szeptember 26. – Egy szeptember 26-a pont alkalmas arra, hogy az ember felismerje, túlzásba vitte az esti borozásokat a barátokkal, itt az ideje egy kis májkímélő időszaknak, így elhatároztam, hogy két hétig megvonom magamtól a vörösbort. A nap felismerése: a fogadalmakkal nem érdemes megvárni a szilvesztert, megszületésük pillanatában azonnal neki kell látni.
Szeptember 27. – Ma megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a munkanapomat az otthon kialakított irodám helyett egy másik helyszínen töltsem. Levettem hát a játszós ruhát, rendesen felöltöztem, sminkeltem, és a Szabó Ervin Könyvtárba helyeztem át a székhelyem. Jó hatással volt rám a könyvtár békés hangulata.
Fotó: Thinkstock
Szeptember 28. – Reggel a fürdőszobatükörben összebarátkoztam a nyolcadik darab látványos ráncommal, ami közvetlenül a szám mellett jelent meg függőleges irányban. Először elszörnyedtem, aztán megkedveltem, elvégre ő is az enyém.
Szeptember 29. – Ezen a napon nekiláttam könyveim katalogizálásának, ami annyit tesz, hogy egy online adatbázisba elkezdtem felvinni valamennyi könyvemet, amik száma körülbelül ezerre tehető. Hogy mi ebben a kihívás? Utálom a táblázatokat, és hajlamom van rá, hogy félbehagyjak dolgokat. 13 órámba került, de sikerült. Büszke vagyok magamra!
Szeptember 30. – A tegnapi könyvpakolás, a sok hajolgatás és polctakarítás megtette a hatását, úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Jó akartam lenni magamhoz, ezért kiimádkoztam masszőr barátomból egy órás kezelést. Olykor jár egy kis kényeztetés!
Október 1. – Bár genetikailag optimista és pozitív ember vagyok, néha nem könnyű derűsnek maradni. Ez a nap pont egy ilyen volt: eluralkodott rajtam a hiszti, a pesszimizmus és a levertség. Ezúttal nem harcoltam ellenük, hagytam, hogy jó sokáig „maradjanak”. Estére aztán megelégeltem a jelenlétüket, rávettem magam egy óra kőkemény jógára, és a 60. perc után kámforként tűntek el. Tanulság: a sport a legjobb antidepresszáns!
Október 2. – A többséghez tartozom: teljes szívemből utálom a hétfőt, de ha már 30 napos kihívás, megláttam ebben az életérzésben a lehetőséget, a fejembe vettem, hogy ezt a hétfőt szeretni fogom. Csak a jó dolgokra koncentráltam, és ügyeltem, hogy egész nap mosolyogjak. A vicc, hogy a dolog bevált.
Október 3. – Elhívtak a barátok vacsorázni, márpedig ezeket az estéket az esetek többségében kiváló minőségű vörösborok köré építjük. A fogadalmam miatt először le akartam mondani, aztán beláttam, túl könnyű lenne így, ehelyett elmentem, és 4 liter almafröccsel álltam ellen a kísértésnek – és a barátok cseszegetésének. Erősebb vagyok, mint hittem!
Október 4. – Szeretek enni, de főzni már kevésbé, éppen ezért a napi étrendben rendszeresen felbukkan a gyorskaja, ami egyszer a halálomat okozza majd. Mivel ezt ma is beláttam, rávettem magam a főzésre. Thai egytálétel volt a menü, amivel nemcsak spóroltam, de jó érzéssel töltött el, hogy megint tettem valami jót magamért.
Október 5. – Bár azt állítottam, hogy megbarátkoztam a nyolcadik ráncommal, azért csak nem hagyott nyugodni a dolog, és be kellett látnom, hogy 35 évesen az embernek tennie kell azért, hogy picit lelassítsa az öregedés folyamatát – vagy legalábbis megpróbálja. Vettem hát magamnak egy speciális krémet, és megbeszéltem a nyolcadik ráncommal, hogy kicsit még tűnjön el! A nap felismerése: nem biztos, hogy amit ma gondolok, az holnap is kitart.
Október 6. – Október 6-a a napja annak, hogy elkezdtem a reggeli műfaját. Tizenöt éve kettő darab tejeskávé a reggelim, ám mivel egy, a témát feltáró cikk hatására alaposan berezeltem, ma már egy izmos tojásrántottával indítottam a napot. Tanulság: soha nem tudhatod, mikor nő be a fejed lágya!
Október 7. – Mivel a sport mellett a természet van rám elképesztően jó hatással, meg sem álltam a Mátráig, hogy a barátaimmal bevegyem Fallóskutat. Egész nap az erdőt jártuk, túráztuk, nevettünk és hagytuk, hogy a természet szépen kisimítson bennünket. Konklúzió: méregdrága ránctalanító krém helyett a természetben kellene élnem.
Október 8. – Ez a nap a spontaneitásé. Annyira megszerettük a Mátrát, hogy bár csak egynapos túrát terveztünk, kivettünk egy házikót, és ráhúztunk még egy napot. Az hiszem, erre mondják, hogy élni tudni kell!
Október 9. – Egy újabb hétfő, egy újabb kihívás. Mivel jobb nem jutott eszembe, megint bemeséltem magamnak, hogy szeretem a hétfőt. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Mátra után kicsit nehezen találtam vissza a szmogos realitásba, de végül sikerült. Éljenek a hétfők!
Október 10. – Ezen a napon megpróbáltam bevezetni egy egyszerű konyhai trükköt, hogy étkezés, kávézás után egyből elmosogatok, hogy képes legyek fenntartani a rendet és a tisztaságot a konyhában, miután öt órámba került a padlótól a plafonig kitakarítanom. Felismerés: a tisztaság és a rend jót tesz a lelkemnek!
Október 11. – Nem tagadom: hírfüggő vagyok, mindent tudni akarok, ami a világban történik – a legapróbb, leglényegtelenebb részletekig. Ez az addikcióm annyira súlyos méreteket ölt, hogy gyakran észre sem veszem, hogy elrepült három óra azzal, hogy az amerikai elnökválasztásról olvasok. Be kellett látnom, ez nem normális dolog, így október 11-e a napja annak, hogy napi 1,5 órára korlátozom a hírolvasást. Ehhez pedig ébresztőt is állítottam. Felismerés: tudok villámolvasni!
Fotó: Thinkstock
Október 12. – Tegnap este hosszan telefonoztam a tízéves unokaöcsémmel, akivel az apró jó cselekedetek témakörét beszéltük át, az iskolában ugyanis azt a feladatot kapták, hogy mindennap tegyenek valami jót. Készítettünk egy hosszú listát ezekből az apró tettekből, és közben az én kedvem is megjött ahhoz, hogy mindennap tegyek valami jót. Hiába, a gyerekek a legjobb tanítók.
Október 13. – A felnőttek hajlamosak megfeledkezni az alvás fontosságáról, rendszeresen éjfél utánra időzítik a lefekvést, hogy aztán 4-5 óra alvással csinálják végig a másnapot. Bár én is közéjük tartozom, a mai napon kitűztem magamnak a 8 órát. 22:00-kor már ágyban voltam, 22:05-kor pedig elájultam. Hogy milyen volt ezek után 06:00-kor kelni? Arra nincsenek is szavak!
Október 14. – Ezt a napot annak szenteltem, hogy egy régóta halogatott, de számomra nagyon kedves dolgot elintézzek: bekereteztem azokat a régi családi fotókat, amiket régóta a nappalim falára szántam. Mától ott vigyorog a falon édesapám gyerekkori fotója, szüleim esküvői képe, bátyám, unokaöcséim portréi és megannyi apró emlék, amikre nagyon szeretek rápillantani.
Október 15. – Vasárnap ide vagy oda, ezen a napon a sárga csekkekkel számoltam le, örökre. Mivel a postaládám rendszeres ürítése nehezemre esik, végre a bankomra bíztam a számlafizetést, amivel hatalmas kő esett le a szívemről. Csupán két éve halogatom ezt a 1,5 órás procedúrát.
Október 16. – Ennek a hétfőnek már eleve úgy indultam neki, hogy szuper lesz, nem is támasztottam több elvárást magammal szemben. Néha a pozitív nekifutás bőven elég ahhoz, hogy bevonzzuk a többi jót.
Október 17. – A mai nap legszebb része az volt, hogy újra rádöbbentem, mennyire gyönyörű a fővárosom. Miközben bicikliháton az elintézendő dolgaimat kergettem, hagytam magamnak időt arra, hogy picit lelassuljak, és újra beleszeressek Budapestbe. Rég éreztem ezt, a napi bosszúság – a dugók, a szmog, az idegbeteg légkör – gyakran élhetetlenné teszik a várost, ma azonban sikerült a feloldozás.
Október 18. – Ezen a csodás szerdai napon újra tanulásra adtam a fejem, befizettem magam egy online tanfolyamra, ahol a digitális utómunka rejtelmeibe kalauzolnak el két hónapon keresztül. Izgatott vagyok, hogy vajon fog-e még az agyam.
Október 19. – Harmincnapos kihívásom utolsó napját az uszodában zártam, ahol eldöntöttem, hogy a dolgot folytatom. Minden áldott napban megkeresem a jót! Tényleg igaz, hogy 20 nap kell ahhoz, hogy valami a szokásunkká váljon.
