Hogy az élet nem fenékig tejföl, biztosan a legtöbben megtapasztaltuk. Hiszen már a kezdetektől családon belül is érvényesíttetnünk kell az akaratunkat, aztán amikor közösségbe kerülünk, egészen új kihívások várnak ránk és még nagyobb szükségünk lesz arra, hogy kiálljunk magunkért. A gyerekek különös világa a számtalan varázslatos játék mellett néha a felnőttek számára is megterhelő szituációkat tartogat, amelyek megtanítják, hogy bizony sokszor olyan támadások ellen is védekeznünk kell, amelyek megviselhetik a lelkünket – már ha hagyjuk.
A felnőttkor egyik ismérve, hogy a helyükön kezeljük a dolgokat. Persze nem lehetünk tökéletesek, de törekedhetünk arra, hogy azzá váljunk. A saját elvárásainkon túl a családban és a munkahelyen is meg kell felelnünk, persze csak egészséges mértékben. Egészen eddig ezzel nincs is baj, amíg fel nem tűnik valaki, aki valamiért támad minket, aki ugyan csak a szavaival próbál sakkban tartani, ám érezzük, hogy nemcsak jogtalan, hanem felemésztő is a zaklatása. Mivel nagyon sokan kerülnek ilyen helyzetbe és legjobb barátaink is maximum jó tanácsokkal szolgálhatnak, fel kell vérteznünk magunkat a munkahelyi helyzetek kezelésére, és meg kell tanulnunk a verbális önvédelmet.
Az egyik alapvető, de a legtöbb tanácsadó által preferált védekezési forma az, ha nem a saját fegyverével akarjuk legyőzni a támadót. Vagyis hiába provokál, mi nem megyünk bele a játszmájába. Mivel sok esetben nem tehetünk úgy, mintha meg sem hallottuk volna őt, több módon is reagálhatunk a koránt sem hízelgő kezdeményezésre, azt mindig is szem előtt tartva, hogy nem süllyedünk le az agresszivitás szintjére:
Válaszolj kérdéssel. Fontos, hogy ne hagyjon el a bátorságod, ha megtalálnak egy provokáló mondattal. Ne hagyd, hogy azonnal irányítsa a beszélgetéseteket, törd meg egy váratlan kérdéssel a mondandóját. Ha jó a kérdésed az ellenfél azonnal kieshet a szerepéből.
Ha a visszakérdezés nem volt hatékony, és továbbra is belénk áll a kolléga, a testbeszédet is használhatjuk ellene. Persze ehhez elegendő magabiztosság kell, és az, hogy tudjuk és elhisszük, hogy az adott helyzetben a mi reakciónknak legalább annyi létjogosultsága van, mint a támadásnak, és hogy az legalább annyira hatásos lehet: egy apró, ferde mosoly a száj sarkában, egy erős, számon kérő nézés, amelyben azt sugalljuk, hogy átlátunk a szitán – egészen jó választás.
Ha ez sem elég, és bele kell mennünk a szócsatába, a cél legyen az összezavarás mellett az, hogy a beszélgetés irányítását átvegyük. Mivel tudatos támadásnak vagyunk kitéve, olyan fegyvert kell bevetnünk, ami biztosan hatékony. Ilyen lehet a szokatlan megnyilvánulás, egy irtó nagy közhely, vagy egy közmondás, ami biztosan nem illik a beszélgetés menetébe.
Ha a fentiek sem válnak be, és úgy érzed, hogy nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, válts hirtelen témát. Igen, elég meredek a felvetés, de hidd el, ezzel meg tudod lepni még a leggyakorlottabb verbális támadót is. Azt ne felejtsd el, az agresszió nem vezet jóra, és nem is méltó hozzád. Ráadásul támadási felületet is adsz ezzel, így újra nyeregben érezheti magát az ellenfeled.
Amikor a főnök talál meg, és gyakran előfordul, hogy úgy érzed, védekezned kell ellene, bizony valóban fel kell venni a kesztyűt – ám nem olyan értelemben, mint egy kollégával szemben. Ugyanis ha tetszik, ha nem, a vezető, költői túlzással, mégiscsak élet-halál ura a munkahelyünkön. A legjobb, amit egy ilyen helyzetben teszünk, az az, ha higgadtak maradunk. Így ugyanis nagyobb eséllyel tudjuk úgy felhívni a figyelmet a problémánkra, hogy az meghallgatásra találjon. Az is fontos, hogy ne hunyászkodjunk meg, hiszen attól még, hogy a munkánk kapcsán felettünk áll valaki, emberként nincs joga ahhoz, hogy megalázzon. Ha mégis ez történik, határozottan, de nyugodtan mondjuk el neki, hogy ehhez a hangnemhez nem vagyunk hozzászokva.
