Aktuális

Bejött a zéró tolerancia

Kevesebben vezetnek ittasan, mióta akár egy konyakosmeggy miatt is ugorhat a jogosítványunk.
A rendőrség adatai szerint tovább javult a közlekedésbiztonság hazánkban az idei év első három hónapjában, ám még így is 155-en vesztették életüket közlekedési balesetekben. 
 
Huszonöttel kevesebben haltak meg közlekedési balesetben az év első három hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában. Összesen 155-en vesztették életüket az első negyedévben – közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Kevesebb halálos baleset az utakonMár tavaly is csökkent a halálos balesetek száma, és kevesebben vesztették életüket, mint az azt megelőző évben. A múlt évben olyan kevesen haltak meg közlekedési balesetben, mint 1964-ben, holott az akkor százezres járműszámhoz képest ma már több mint 3 és fél millió kocsi van az utakon.

Óberling József hangsúlyozta: az objektív felelősség rendszerének bevezetése óta, 2008-tól kezdődően kedvező tendenciát mutat a közlekedési balesetek számának alakulása. Tavaly 20 százalékkal, 1209-ről 972-re csökkent a balesetekben súlyosan, 12 százalékkal pedig 3150-ről 2769-re a könnyebben megsérültek száma.

 
A “zéró tolerancia” elv alkalmazása óta az ittas járművezetők száma is csökkenést mutat. Az ittasan okozott balesetek száma az év első három hónapjában országosan 10 százalékra csökkent. A fővárosban és Baranya megyében csak 5 százalék, ugyanakkor ez az arány Tolna és Békés megyékben 20 százalék.
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top