Bő három éve egy rövidebb szakaszon már kipróbáltunk néhány fekvőbringát, most arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon mennyire állja meg a helyét ez a konstrukció a hétköznapokban, amikor nem többnapos túrákról, hanem egyszerű helyváltoztatásról, munkába járásról van szó.
A gép
Tesztpéldányként egy aránylag elterjedt, kedvező árú, kiforrott típust, az Optima Orcát ajánlotta nekünk az AMBringa tulajdonosa. Aránylag magas építésű, igen jóindulatú kerékpár, amelyet nagy előszeretettel használnak a világjárók is. Szabványos, hegyibicikli méretű kerekeihez mindenhol kapni alkatrészt, van csomagtartója és a rosszabb minőségű utakon sem kell félteni. Váza könnyű, rengeteg állítási lehetőség van rajta, és még egy teleszkóp is dolgozik benne, hogy a macskakő se rázza ki a vesekövet a hatalmas ülésben fekvő bringásból.
Bár nekem a tárcsafék közelebb áll a szívemhez, a tesztbringa V-fékje is remekül lassította a járgányt, még ebben a taknyos, latyakos időben is. Markolatváltója nem volt ismeretlen, magam is ilyet használok, szerintem ezerszer jobb, gyorsabb, pontosabb, mint a nyomogatós változat, de persze ez ízlés kérdése. Ugyanúgy, mint az alsó vagy felső kormány kérdésköre.
A márka
A márka
Az Optima Cycles két holland mérnök nevéhez fűződő cég, amely főként a tömegtermelésre állt rá. Ennek hála modelljeik nemcsak technikailag kiforrottak, hanem az áruk is a megfizethető kategóriába tartozik. Persze leginkább nyugat-európai szinten, hiszen a tesztelt bicikli 1700 eurós (474 000 forintos) ára szerintem a hazai átlagbringásnak egy kicsit sok. Igaz, a fekvőbringát nem is az átlagbringásnak találták ki.
Az Optima modelljeinek felszereltsége is igen gazdag, alapáron jár a sárvédő, csomagtartó, ülésszivacs, amely a legtöbb gyártónál a bringán felül további kiadásokat jelent. Mivel aránylag kevés variáció közül választhat a leendő tulajdonos – a legtöbb, csillagászati összegekbe kerülő fekvőbringa szinte a végletekig személyre szabható –, így az Optima modelljeire nem is kell túl sokat várni. Szóval első fekvőbringának tökéletes választásnak tűnik.
Télen bringán
Kerékpározni igazából minden évszakban klassz dolog, kivéve a telet. Persze nekünk mégis ekkor jutott eszünkbe, hogy teszünk egy próbát a fekvőbringával. Minden ellentétes híreszteléssel szemben a téli biciklizést is túl lehet élni, még akkor is, ha nincsenek a NASA-tól aranyáron beszerzett űrhajóscuccaink. Nem tartom magam kerékpáros hősnek, –5 fokig mégis vidáman eltekerek egy vastagabb polárnadrágban, amire még egy ócska bringás rövidgatyát is felhúzok. Felül a szintetikus pólóra – nem a legkényelmesebb viselet, de szerencsére nem tartja a nedvességet – egy vékonyabb és egy vastagabb polár következik, majd az egészet egy szintén leselejtezésközeli állapotban lévő, egykor lélegző esőkabát zárja. Nyakba kendő, kézre kesztyű, fejre sapka, majd sisak. Ennyi. Néhány perc alatt elérjük az üzemi hőmérsékletet, és utána már semmi vész nincs. Éljen a vegyipar, amely a PET-palackból meleg pulóvert farag!
Mennyire nehéz megszokni?
Ez persze egyéntől és ügyességtől függ, de szerintem nagyjából negyedóra és egy nap között át lehet állni a fekve biciklizésre. A legnehezebb az elindulás lesz, illetve az első néhány kanyar bevétele. Induláshoz elég nagy lendületet venni, így ez leginkább bátorság kérdése, de az első fordulóknál már van mire figyelni. Egész pontosan arra, hogy nem látjuk – mivel a fenekünk előtt van –, merre is fordul a kormányzott kerék.
Ez még nem is lenne baj, de az orrunk előtt meredező, önkéntelenül is referenciának nézett első lánckerék és persze a lábunk teljesen más íven fordul, mint maga a bringa. Ha erről leszokunk, már nem lehet nagy baj. Még egy darabig ízlelgessük a hosszú kormány érzékenységét, aztán már mindent tudunk. A megállással nem lesz gond, sokkal könnyebb időben lecsapni valamelyik lábat, mint a mezei bringán.
Az útvonal
Újpestről a Szépvölgyi útra szinte végig el lehet jutni kerékpárúton. Ez amúgy is jó dolog, de ha fekvőbringázunk, akkor szinte kötelező bicikliúton haladni. Fekvőbringával ugyanis macerás leugratni az útra, ha nincs rámpa. Biztos vannak ügyesek rekusok, akiknek ez nem okoz gondot, de én nem akartam hülyét csinálni magamból pár látványos eséssel.
A táv alig tíz kilométer, amelyben egy felüljárót és a szuszogtatós és nagy forgalmú Szépvölgyi utat kivéve alig van szintemelkedés. Csak néhány kalandos kereszteződés, amelyekre érdemes odafigyelni. Többször gond nélkül sikerült bejárni az utat, bár a havazás miatt sokkal kevesebbszer, mint szerettem volna. Persze valamivel azért több volt a macera a rekuval, és a tempómon is lehetne még csiszolni, de élveztem vele minden napot. Persze ha nem ilyen jól bringázható úton kellett volna vele tekernem, biztos másként gondolnám.
