nlc.hu
Vigyázz, kész, baba! cikkek
Azt hittem, már túl öreg vagyok egy gyerekhez

Azt hittem, már túl öreg vagyok egy gyerekhez

Amikor nagyon nagy a korkülönbség a gyerekek között, az anyák az újabb terhesség alatt sokszor úgy érzik, mintha mindent elfelejtettek volna és többet izgulnak, mint az első gyerekesek.

Már volt két gyerekem és közeledtem a negyvenhez, amikor úgy döntöttünk a férjemmel, hogy vállalunk még egy babát. A korábbi terhességeim nagyon gyorsan összejöttek, 2-3 hónap után mindig jött a gólyahír. Mivel a gyerekek már nagyok és az életünk is sokat változott, a döntésünk után úgy éreztem magam, minta az első terhességre készülnék. Szinte jobban izgultam, mint az első gyereknél. Aztán teltek a hónapok, és a baba nem akart megfoganni. Tudtam, hogy nem vagyok már fiatal, de eleinte eszembe sem jutott, hogy a korom miatt lehet gond.

Fél év után újra elmentem az orvoshoz, aki azt mondta, ne aggódjak, csak próbálkozzunk tovább. A férjemet teljesen kikészítettem, nyaggattam, hogy öreg vagyok, hogy nem lehet gyerekünk. Mindig ahhoz hasonlítottam magam, hogy másfél évtizede néhány hónap alatt megfogantam és most nem akar összejönni. Sokat sírtam emiatt. Mivel akartunk gyereket és egyre jobban elkeseredtem, az örökbe fogadás is az eszünkbe jutott. Akkor kicsit megnyugodtam, de nem adtam fel a reményt, hogy szülessen még egy babánk. Az, hogy fiú egyen, vagy lány, teljesen mindegy volt. Hormonkezelést nem akartam, meg lombik programot sem. Sokat olvastam róla és úgy döntöttem, hogy nem vágok bele.

Azt hittem, már túl öreg vagyok egy gyerekhez

Egy reggel nehezen ébredtem, alig bírtam kimászni az ágyból. De mivel aznap nagyon fontos volt, hogy bemenjek a munkahelyemre, összeszedtem minden erőmet és dolgozni mentem. Émelyegtem, borzasztóan fájt a fejem és szédültem. Elintéztem, amit tudtam, aztán orvoshoz indultam. A dokinál hamar sorra kerültem. Tudta, hogy babát szeretnék, sejtelmesen mondta, hogy szerinte erről is lehet szó. Mivel nem maradt ki a menstruációm, én nem gondoltam rá. Délutánra meglett a vérkép, ami bizony azt mutatta, hogy lakik valaki a pocakomban. A férjem el sem akarta hinni, amikor elmeséltem neki. Az egész család nagyon örült. Maga a várandósság ugyan kicsit nehezebb volt, mint a korábbiak, végül gyönyörű kislányunk született.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top