Anna története nem mindennapi.: “Már 4 éve éltünk együtt, amikor elhatároztuk, hogy családot alapítunk. Megnyugtató volt a tudat, hogy eljött a mi időnk. Esténként az internetet böngésztem, hogy hogyan készüljek fel a terhességre. Módszerekben akkor még nem gondolkodtam, mert eszembe sem jutott, hogy nem fog egyszerűen menni. Lestem, mikor van peteérésem és akkora időzítettük az együttlétet. Varázslatos volt minden perce, meghitt, szerintem olyan, amilyennek az amerikai filmekben is ábrázolnák. Aztán izgatottan vártam, hogy mikor mutat majd két csíkot a teszt. De még odáig sem jutottam, hogy vegyek egyet. A szokásos ciklusom előtt 2 nappal ugyanis megjött. Először zokon esett, majdnem elsírtam magam, de a józan eszem azt súgta, nem vagyok normális, hogy már az első próbálkozástól csodát reméltem. Így vártam a következő peteérést, akkor is szépen szeretkeztünk. A tesztet direkt megvettem előre, hogy most másképp legyen, mint elsőre.
De ugyanúgy csalódnom kellett, és nem ez volt az utolsó. Még 7 vagy 8 alkalommal kellett átélnem ugyanazt az érzést. Volt, hogy késett, de hiába néztem hosszú pereken át a tesztet, csak nem jelent meg a másik csík. A peteérésekhez kötött szeretkezések gépiessé váltak, kezdtem elveszíteni a hitem és az erőm. Mindenki mondogatta, hogy van még időnk, de én egyre jobban megijedtem, hogy nem lehet gyerekünk. Fel is szedtem pár kilót és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy babát akarok. Végül a nőgyógyászomhoz is bejelentkeztem, szerettem volna beszélni egy szakemberrel a helyzetről.
A menstruációmat követő napokra kértem időpontot. Mivel előtte is volt már olyan, hogy késett, és nem is voltam a legjobb passzban, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a helyzetnek, csak túl akartam lenni az egészen. Bementem, elmondtam a gondomat, majd jött a vizsgálat. Csak az ultrahangnál értettem meg, miért olyan izgatott az orvosom. Azt mondta, ilyen gyors eredményre még ő sem számított. Emlékszem, csak bámultam rá, aztán néztem a képernyőt és megint őt figyeltem. Aztán végül kimondta, amit a világon a legjobban szerettem volna hallani. Arra nem emlékszem, hogy hogy kerültem az utcára, csak akkor tértem magamhoz, amikor a párom könyörgött a telefonba, hogy ne sírjak már annyira, mert nem érti, mit mondok. Fiunk született 9 hónap múlva.
