Nem tudtam elhinni, hogy tényleg megtörtént

Anettnek nehéz évei voltak a babavállalás előtt, így sokat kellett tennie azért, hogy a lelkét is felkészítse a várandósságra: “Amíg nem hallottam meg a babám szívhangját az ultrahangos készülékből, nem mertem elhinni, hogy tényleg megtörtént. Nem vagyok fiatal, az egészségem sem volt töretlen a terhességet megelőző években, és a lányom is nagyon nehezen fogant meg. Évekkel ezelőtt elterveztük már, hogy gyereket vállalnánk, de hol a munkahelyi nehézségek, hol az anyagiak, hogy a családi anomáliák avatkoztak be a terveinkbe, és úgy alakult, hogy állandóan toltuk az időpontot. Négy év telt el úgy, hogy minden percben arra vágytam, hogy túl legyünk a nehézségeken, és csak a megfoganó babánkra tudjunk koncentrálni. Lelkileg összetört az az időszak, és az egészségemre is ráment a sok stressz.

Aztán egyszer csak úgy alakult, hogy már nem kellett aggódnunk a külső gondok miatt, és egy nem is remélt segítség által a családom gondjai is megoldódtak, így óriási örömmel kezdtünk bele a »babagyártásba«. Az egészségem is helyre jött a boldogságtól és ahogyan teltek a hetek, egyre izgatottabban készültem a terhesség csodáira. Csak szép dolgok jutottak eszembe, láttam magam előtt, ahogy örülök a pozitív tesztnek, vagy ahogyan a párom átölel, amikor meghalljuk a kicsi szívhangját. De a menstruációm sajnos mindig megjött időre vagy idő előtt, és ahogy a hónapok szaladtak, én egyre kevésbé tudtam pozitív maradni. Azon járt az agyam, hogy ez biztos az én hibám a sok stressz miatt.

Arra jutottam, hogy csökkentenem kell a feszültséget magam körül. Masszázsra jártam, kismamáknak való vitaminokat kezdtem szedni, és elhatároztam, hogy kivárom az én időmet. Mivel korábban nem késett a mensesem, az első ilyen alkalommal sem estem örömmámorba. Aztán amikor már 9 napot késett, vettem egy tesztet. A párommal együtt csináltuk meg, de még előtte átbeszéltük, hogy bármi is lesz az eredmény, majd csak akkor örülünk igazán, amikor a doki is azt mondja, hogy bizony van valaki a pocakomban. A teszten két csík volt, én meg majd kibújtam a bőrömből, és a kezem ügyébe akadó első telefonszámon egy magánrendelőbe másnapra kikönyörögtem egy időpontot. Csodás érzés volt gyermekünk szívhangját meghallani. Ott, akkor feledésbe merült az elmúlt évek összes szomorúsága, és tudtam, hogy szebb és boldogabb élet vár rám és a férjemre.”