nlc.hu
Viseld tovább

Mosási útmutató

„Úgy mutattam meg a csajomnak, hogy házias vagyok, hogy 60 fokon kimostam a gyapjúpulcsijait”

Férfi kollégánk kínlódó önvallomása a saját háztartás felépítésének és menedzselésének nehézségeiről, amelynek végén sorstársai kedvéért ismerteti a ruhacímkén szereplő mosási szimbólumokat; ezek fontosságát ugyanis nem győzzük hangsúlyozni.

Tudom, hogy vannak férfiak, akik egész életükben igyekeznek megúszni, hogy közük legyen egy háztartás menedzseléséhez. Sőt, nagyon sokan még csak nem is igyekeznek: egyszerűen eszükbe sem jut, hogy kezdeniük kellene ezzel a kérdéskörrel bármit. Nem feltétlenül lustaságból; nagyon sokan ezt hozták otthonról és kész. Azért fogalmazok ilyen elnézően, mert én is ilyen vagyok.

Mifelénk valahogy úgy tartották, hogy az anya dolga az, hogy megvédje a gyerekeit bármilyen kellemetlenségtől, még azoktól is, amelyekből amúgy egészen hasznos dolgokat tanulhatnának. A lányukat a fiúktól, akiknek csak azon jár a fejük, a fiukat – következésképpen tehát állítólag engem is – pedig olyan rettenetes helyzetektől, mint a:

Így alakult, hogy

egészen addig nem mehettem konyhai és fürdőszobai kis- és nagygép közelébe, amíg meg nem vásároltam őket a saját pénzemen, a saját lakásomba.

Saját pénzem – hát még saját lakásom – nekem márpedig csak a húszas éveim közepére-végére lett. El tudjátok képzelni, milyen állapotok uralkodtak a szerencsétlen ingatlanban hónapokig, vagy inkább évekig, ugye? Nem, nem tudjátok.

Mosógép, mosás

Forrás: Getty Images

Arra például tisztán emlékszem, milyen érzés volt, amikor az első lakótársam, akinél szobát béreltem, közölte, hogy akkor most takarítunk; enyém a konyha, az előszoba és a vécé, övé a többi. Nem lett volna semmi baj, ha lettek volna kész (vagy bármilyen) válaszaim olyan kérdésekre, mint hogy a fertőtlenítőszert kell-e hígítani, ha igen, mégis milyen arányban, a törlőkendő csak egyszer használatos-e, vagy el lehet mosni, az alkoholos tisztítószer leszed-e bármit, amit nem akarom, hogy leszedjen (mint kiderült, leszed), és hogy a gumikesztyűt tényleg az extrém érzékeny bőrű, és/vagy paranoid embertársaim számára fejlesztették ki, vagy esetleg nekem sem ártana felhúznom, miközben könyékig turkálok a rommá hipózott vécékagylóban. (Meglepetés: nem ártott volna.)

Így visszagondolva azért egy kicsit büszke vagyok, hogy ahelyett, hogy megpróbáltam volna megúszni ezeket a kihívásokat, inkább túlkompenzáltam: a takarítás minden egyes fázisa kedvéért legalább egy fél flakont elhasználtam mindenből, ami a kezem ügyébe akadt, de inkább egy egészet. Nem volt szép látvány, és a kétfős kis hippi kommunánk összes tagjának odalett az orrnyálkahártyája, de azokról a felületekről, amelyek az én reszortom voltak, bizony enni lehetett volna, beleértve a vécét és a padlót. (Végül nem próbáltunk ki, pedig akkor még tudtunk mulatni.) Az internet nem segített, fórumokat böngészni a kétezres évek közepén rettenetes macera volt, a YouTube éppen, hogy létezett, és főleg cicás videókkal volt tele, segítséget pedig nyilván nem kértem. Kezdő felnőtt férfiként ugyanis bizonyítanom kellett, nem engedhettem meg magamnak, hogy kimutassam abbéli gyengeségemet, hogy fogalmam sincs, hogyan kell Vanish-sel kárpitot szappanozni, mire jó az öblítő, és ha egy címkére jól kivehetően és nyomatékosan hímezték fel a szorgos bangladesi és vietnámi kezek, hogy

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

, akkor nem érdemes 90 fokra tekerni a tárcsát, akkor sem, ha úgy érzem, hogy annak a pólónak bizony kell annyi.

Ha már itt tartunk, maradjunk is a mosásnál.

Mivel szentül hiszem, hogy egy naponta többszázezres olvasottságú magazin komoly közszolgálati szerepet is betölt, úgy döntöttem segítek: összevadásztam az internetről a teljes mosás tematikájú ikonográfiát, azaz az apró, de annál fontosabb jelzéseket a ruhák belső címkéjéről. Minden kezdő felnőttnek jól jöhet, még azoknak is, akik azt hiszik, álmukból felkeltve képesek értelmezni ránézésre mindegyiket. Azoknak meg pláne, akik úgy vannak a háztartásvezetéssel, ahogy én voltam tizenöt éve, tehát sehogy.

Ha érintett vagy, tedd el ezt a cikket. Ha ismersz valakit, aki érintett, küldd el neki. Látványosan megsértődik majd, de titokban végtelenül hálás lesz és elteszi ezt a cikket. Vágjunk is bele!

Mosható-e?

Bármilyen kényelmes is belelapátolni az összes ruhát a dobba, beledobni valami podot (igazi férfi nyilván nem vesződik porral és öblítővel!), eltekerni a tárcsát egy szimpatikus állásba, másnap anyázva feltépni az ajtót és kiteregetni az ott felejtett ruhákat, bizony vannak darabok, amelyek nem moshatóak. Vagy csak kézzel. Vagy moshatóak, csak kicsavarni nem szabad őket. Vagy csak a kímélő programot bírják. Ezeket bizony szó szerint kell értelmezni; nincs olyan, hogy „jó, ezt csak úgy ráírták, nem lesz baj, ha beleteszem”.

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

A helyzet az, hogy de, lesz baj. Ezt minden férfi tudja, aki úgy akarta megmutatni az első stabil csajának, hogy milyen megbízható partner lesz ő a háztartási ügyekben, hogy kimosta az imádott gyapjúpulóvereit. a biztonság kedvéért rögtön 60 fokon. (Végül nem emiatt szakítottunk, de szerintem benne volt ez is.)

Hőmérséklet

Ez látszólag magától értetődő, főleg, hogy a világnak ezen a felén számmal írják ki, hány Celsius-fokon mosható az adott ruha, nem mindenféle pontokkal, de azért mutatjuk azt is.

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

Keserű saját tapasztalat: érdemes betartani. Mint kiderült ugyanis, hiába képzeltem azt, hogy 40, vagy 60 fokon sokkal tisztábbak lesznek a ruhák, mint 30 fokon, ez nem ilyen egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy mennyi energiát és vizet spórolhatunk meg, ha kisebb hőmérsékleten mosunk, és igenis léteznek mosószerek, amelyek 30 fokon is pont olyan jól tisztítanak, mint a termékek nagy része 40 fokon. Igaz, figyelni kell, és olyat használni, amely hatékony és fel is oldódik hidegebb vízben is.

Azt a közkeletű tévedést is felejtsük el, hogy a kímélő üzemmód mindent felülír; hiába kímél a 40 vagy a 60 fokos program, a 30 fokon mosható, kincsként őrzött, koncert után a merchpultról begyűjtött pólót úgy ugrasztja össze és fakítja ki a mosógép, mintha őszintén gyűlölné a kétlábdobos texasi trashmetált.

Öblítő

Rövid, de annál viharosabb viszonyom az öblítővel kétbites volt: eleinte elképzelni sem tudtam, miért jó és ki vesződne ilyesmivel pluszban, amikor nem kötelező, később pedig rákaptam, ami azt jelentette, hogy túl sokat használtam és ötből háromszor a rossz fakkba öntöttem. Azóta tudom, hogy öblítőzni művészet, amihez ritmus- és arányérzék szükségeltetik, plusz elszántság és türelem, hogy kiválogassuk a bizonyos hatóanyagokra (jól vagy rosszul) reagáló ruhákat, illetve azokat, amelyeket nem is szabad öblítőzni.

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

Ha elárulom, hogy velem már azt is évekbe tartott megértetni, hogy az emberek nem véletlenül válogatják szét a fehér és a színes mosást, mindenki el tudja képzelni, megvannak-e bennem a fenti skillek.

Apropó!

Színek

Szűkebb miliőmben én voltam az első metroszexuális férfi, de nem azért, mert annyira igényes voltam a megjelenésemre, hanem mert egy-két (na jó: tíz-húsz) összemosásnak köszönhetően nagyjából az összes fehér pólóm (tehát a pólóim fele) világosrózsaszínné változott, és az összes piros pólóm (tehát a pólóim másik fele) sötétrózsaszínné. Szerencsére épp akkor kapta meg a memót a 10-es évek elejének férfitársadalma, hogy igenis jól áll nekünk a rózsaszín, és ez a szín semmit sem von le a Clint Eastwood-i értelemben vett machizmónkból, így boldog vége lett a történetnek.

Főleg, hogy azóta kiderült, erre is van megoldás, és a megfelelő mosószerrel már, ha nem is ész nélkül, de össze-össze lehet mosni a ruhákat.

Szárítás

45 négyzetméteres kis másfélszobásomból nézve úri huncutság a szárítógép, ám a szárításra vonatkozó ikonok bizony fontosak lehetnek ettől függetlenül is.

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

Vannak ruhák, amelyeket csak bizonyos hőmérsékleten lehet szárítani, és vannak, amelyeknek nem tesz jót a forgódobos szárítás; vannak, amelyek fregolin érzik jól magukat, és vannak, amelyeket a napra sem érdemes kitenni, pedig nincs is jobb érzés felhúzni a napon frissen megszáradt pólót és nadrágot.

Folttisztítás

Bárcsak lenne egy államilag támogatott, kötelező  kurzus minden 18. életévét betöltő magyar állampolgárnak folttisztításügyben; enélkül ugyanis az ember borítékolhatóan olyan helyzetben találkozik vele először, amely egyrészt vis maior, másrészt késő. Én érettségi előtt, fehér ingben (természetesen, mint az alsó-középosztálybeli érettségizőknél általában, az egyetlen fehér ingemben) veszítettem el folttisztítás-szűzességem egy pohár jól irányzott feketeszőlőlének (még csak nem is kávénak, vagy valami felnőttesebb italnak!) hála. Mit tehet ilyenkor az ember?

  • Ismeri az olyan házi praktikákat, mint a sózás és a melegített tejbe áztatás, illetve a citromlevezés, majd langyos vízbe öblögetés;
  • betáraz célzott folttisztító folyadékokból és szappanokból, amelyek még a megszáradt foltokkal is megküzdenek, nem hogy a frissekkel;
  • tudja, hogy a fentiek közül melyik és milyen mennyiségben jó vörösborra, kávéra és pörköltszaftra;
  • mi az a módszer, amely után még mosni kell a ruhát, és melyek azok a foltok, amelyeket ott és akkor lehet kezelni úgy, hogy vállalható állapotban hagyja el a lakást az ember (akár még érettségizhessen is);
  • nem felejti a folttisztító szappant a rendes szappan mellett, hogy aztán véletlenül azzal mosson kezet (rosszabb esetben testet);
  • eleve több, mint egy inge van.

Ha minden kötél szakad, akkor pedig kölcsönkéri a fater (nyilván négy számmal nagyobb) ingét és kistérségi David Byrne-ként igyekszik érvényesülni a bizottság előtt. 

Sosem találnátok ki, melyiket választottam.

Vasalás

Ha az öblítőhasználat művészet, akkor a vasalás a Guernica megfestése és az Ötödik szimfónia megkomponálása – egyszerre. Még szerencse, hogy tisztességes férfi csak a meghatározó életesemények előtt vasal, például:

  • esküvő,
  • temetés,
  • érettségi, felvételi, záróvizsga,
  • állásinterjú (legalábbis tisztességes szakmák esetében, ezt tehát megúsztam),
  • bármilyen esemény, ahol dress code van (ilyesmikre szerencsére már nem hívnak).

A profi vasaló (mármint az ember, nem a gép) először megnézi, vagy tapintásra eleve tudja, milyen anyagból van a ruha, a céleszköz tárcsáját a megfelelő pozícióba tekeri, majd Basquiattól és Jackson Pollocktól ellesett mozdulatokkal, a gőzölőt (ha szabad) dramaturgiailag hangsúlyos pontokon megnyomva, a ruhát a deszkán rutinosan igazgatva abszolválja a műveletet.

Mosási ikonok

Forrás: Shutterstock

Kezdőknek szerencsére ott vannak az ikonok is, tisztán és érthetően, hőmérséklettel, gőzöléssel, mindennel. Érdemes dolgozni a témán, tanulni, fejlődni, mert a vasalás csak kívülről tűnik unalmasnak, valójában önismereti aktus és zen meditációs gyakorlat. Eleinte nyűg, persze, de egy valamirevaló férfinak évente egyszer, vagy legfeljebb kétszer van rá szüksége. Ha ennél többször vagy ennél kevesebbszer, akkor valamit rosszul csinálsz.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top