“Meglehetősen abszurd lett volna, ha vízbe fulladtunk volna. Végtére is úszók vagyunk” – fogalmaz a téma komolyságához képest némi humorral Yusra Mardini, 19 éves olimpiai sportoló a Frankfurter Allgemeine Magazinnak adott interjújában. A budapesti vizes vb-n is szereplő úszóval a FAZmagazin újságírója még a 17. FINA világbajnokság előtt találkozott Berlinben, az ebből a beszélgetésből született cikket fordítjuk le most.
Az interjú rendhagyó volt abban az értelemben, hogy a beszélgetésen Yusra nővére, a jelenleg Görögországban önkénteskedő Sara Mardini is jelen tudott lenni. Mostanában a testvérek a távolság és a sok utazás miatt ritkán látják egymást, pedig életük legmeghatározóbb mozzanatát közösen élték meg.
A két Mardini-lány Damaszkuszban nőtt fel egy úszóoktató apa és egy gyógytornász anya gyerekeikként, így nem meglepő, hogy elég hamar bedobták a lányokat a mély vízbe. Yusra és Sara egészen kicsi koruk óta a szír nemzeti csapatban edzettek, Sarát azonban később egy vállsérülés visszavetette a komolyabb úszókarriertől. Szíriában 2011-ben tört ki a polgárháború, ám kellett egy év, hogy a belső zavargások a hétköznapi életet teljesen megbénító háborús helyzetté fajuljanak. Így Yusra Mardininek 2012-ben még volt lehetősége arra, hogy Szíriát képviselve elinduljon a rövid pályás úszó-világbajnokságon Isztambulban, és ott országos csúcsot döntsön 400 méter gyorson. Bár az eredményei alapján igazán nagy lehetőségek álltak előtte, a sors igyekezett kiábrándítóan röhejessé tenni a nagy karrierterveket.
Yusra és Sara Mardini
Damaszkuszban éppen ekkor kezdett elviselhetetlenné válni az élet; megindultak a légicsapások a szíriai főváros fölött. A család otthonát lerombolták, és bombatámadás érte az uszodát is, ahol Yusra és Sara edzettek. Ahogy a magazinnak a lét lány meséli: sem edzeni, sem iskolába nem tudtak járni egy idő után, ám csak akkor telt be a pohár, amikor a polgárháború már az ismerőseik közül szedte az áldozatait. Ekkor döntött úgy az akkor 17 éves Yusra és a két évvel idősebb Sara, hogy két férfi rokonukkal együtt elmenekülnek az országból. “Egyszerűen mennünk kellett, mert semmink sem maradt” – fogalmaz a sportoló.
A balatonfüredi nyílt vízi úszás ehhez képest semmi
Repülőre szálltak, ami Libanonon keresztül Törökországba vitte őket. Itt felvették a kapcsolatot a csempésszel, akinek a görög partokig kellett volna a lányokat és a két férfit szállítania. A menekültek csoportja, amelyhez csatlakoztak, húsz főből állt, köztük volt egy gyerek, és még egy nő. Beszálltak egy motoros gumicsónakba, és a csempész azt mondta az utasoknak, hogy az út mindössze 45 percig tart majd, a kockázatos utazás tehát mégis vállalhatónak, a rövid idő miatt teljesíthetőnek tűnhetett. Csakhogy a gumicsónakot eredetileg mindössze hét főre tervezték, és az embertömegtől roskadozó eszköz motorja negyed óra után feladta a szolgálatot. A menekültek a nyílt vízen, a semmi közepén robbantak le.
Ekkor döntött úgy a két Mardini-lány és a férfi rokonaik (utóbbiak közül egy egyébként nem tudott úszni), hogy vízbe ugranak és valahogy elvontatják a csónakot a partokig. De nem ám a török partokig, nem fordultak vissza, hanem mentek tovább előre: Yusra elmondása alapján három és fél óra alatt érték el Lesbos szigetét, és míg a férfiak felváltva úsztak, addig a két lány pihenő nélkül szelte a kilométereket, nem túlzás belátni, hogy heroikus teljesítményüknek köszönhetően jutottak el Görögországba.
“Jövőképre van szükségünk, nem a pénzetekre”
Innen egy hónapjukba telt, mire elérték a balkáni útvonalat, amelynek végcélja Németország volt. A menet felénél, a menekülthullám tetőzésekor a két lány is kénytelen volt a budapesti Keleti pályaudvarnál vesztegelni 2015 nyarán, de elmondásuk szerint a németeknél sem fogadták őket kellemes állapotok. Rettentően hiányzott nekik a családjuk, a szüleik és az otthonhagyott húguk, és bár sok menekült – akiknek már sikerült – nagyon pozitívan számolt be a németországi körülményekről, ők nem voltak ennyire optimisták az elején. Yusrán és Sarán például a helyiek gyakran ellenséges módon számon kérték, hogy mégis miként lehetnek háborús menekültek, ha edzőcipőjük van és telefonjuk. “Mintha minden menekültnek koldusszegénynek kéne lennie. Háború elől menekültünk, jövőképre van szükségünk, nem a pénzetekre” – fogalmaz Sara felháborodottan.
Az első hónapok különösen mostohák voltak a két fiatal felnőtt számára, akik a nappalokat hivatalokban töltötték sorban állással, egészségügyi és szociális ügyeket intéztek, éjszaka pedig egy menekültszállás padlóján aludtak.
Ugyanakkor ők sem gondolták volna, hogy éppen itt éri őket a szerencse. Az egyik tolmács mesélt nekik ugyanis egy úszóegyesületről, és nem telt el sok idő, mire Yusra és Sara a Wasserfreunde Spandau 04 nevű klubba felvételizhettek. Az egyesület tart edzéseket teljesen kezdő úszóknak, de szenioroknak és profiknak is. Így történhetett meg, hogy az egyik edző, Sven Spannekrebs felfigyelt Yusra tehetségére, és a férfi elhatározta, hogy olimpiai sportolót farag a lányból.
Spannekrebs mindenféle értelemben a sportoló mentora lett; nem csak edzéseket tartott, de segített a testvéreknek a szükséges papírok elintézésben, a lakásszerzésben, és abban is, hogy sok-sok hónap és nélkülözés után végre találkozhassanak a családjukkal.
Háborús menekültből olimpikon
Spannekrebs jelenléte mellett azonban még egy áldásos fordulatnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy Yusra Mardini nevét mostanra az egész világ ismerje. Fennállásának történetében először a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghirdette, hogy az anyagilag támogató háttérállam nélkül élő menekültek egy tízfős önálló csapatban szerepelhessenek a játékokon. Yusra benevezett a menekültválogatottba, és 2016-ban, alig egy hónappal azután, hogy Spannekrebs elkezdte vele a munkát, kijuthatott a riói olimpiára. Egy évre rá, hogy elhagyta az országát, így lett Yusrából egy csapásra a menekültválság arca, kevesebb mint húsz évesen az ENSZ jószolgálati nagykövete, aki már találkozott Barack Obamával és Ferenc pápával is.
A sportoló körül pillanatnyilag magas fordulatszámon pörög a világ, hiszen társadalmi szerepvállalásai mellett világversenyekre készül, többek között a 2020-as tokiói olimpiára edz. Életéből hamarosan könyv születik, sorsát pedig a Bridget Jones naplója és a Billy Elliott filmek producere akarja majd vászonra vinni. Mint mondja: elég nyomasztó ez a felhajtás körülötte, de ha képes volt a tengeren a háború elől elmenekülni, akkor ezt az akadályt is vennie kell.
