Vizes VB

Vizes VB: Hosszú és Szilágyi is döntős 200 méter pillangón

Hosszú Katinka a hatodik, Szilágyi Liliána pedig a hetedik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is döntőbe jutott 200 méter pillangón a budapesti vizes világbajnokság elődöntőjéből.

A két magyar egymás mellől, a 3-as és a 4-es pályáról indulhatott. Nagy kérdés volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszúból, aki ebben a számban 2009-ben és 2013-ben is vb-bronzérmet szerzett, mennyit vett ki kevesebb mint egy órával korábban a 200 méter gyors döntője, ahol a hetedik lett.

Hosszú Katinka (b) és Szilágyi Liliána a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 26-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a 17. vizes világbajnokságon – MTI Fotó: Illyés Tibor

Az ebben a számban Eb-ezüstérmes Szilágyi, akárcsak a délelőtti előfutamban, erősen kezdett, féltávnál második volt, míg Hosszú egy rossz fordulót követően visszaesett. Emiatt csak negyedikként fordulhatott rá az utolsó 50 méterre, s nagy hajrával, éppen Szilágyit megelőzve a harmadik helyen ért célba.

Így élte meg az elődöntőt Szilágyi Lilána

Szilágyi tovább javította délelőtti idejét, 2:07.67 perccel csapott be, míg Hosszú 12 századot rontott a 2:07.25-höz képest, ami elenyészőnek számít, tekintve a 200 méter gyors döntőjét.

A 200 méter pillangó fináléját csütörtökön rendezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése