A forradalom előtti időszakban dübörgött a fociélet Magyarországon, bármi is történt a politikában, egy biztos volt: a következő heti NB I-es forduló időpontja.
Sportolók fegyverrel?
A tabellát a Honvéd vezette, mikor a forradalom kitört. 1956-ban nem avattak bajnokot nem volt hivatalos lezárása a fociévnek. Az utcai harcoknak voltak sportoló áldozataik, köztük Hegedűs István öttusázó magyar bajnok.
Az 1956-os forradalom kitörésekor a Honvéd egy Európa Kupa-mérkőzésen vendégszerepelt Spanyolországban. Itthon pedig Puskás Ferenc, Öcsi halálhíre is szárnyra kapott. Mexikótól Svájcig, az angol Guardian például címlapon hozta a magyar sportoló halálhírét. Október 29-én aztán csörgött a telefon a Népszava szerkesztőségében:
Halló, itt Puskás Öcsi beszél. Nehogy megírják, hogy meghaltam, mert az egész csak rémhír. Szerencsésen átéltük ezeket a nagy napokat feleségemmel, kislányommal és egész családommal együtt. Jól vagyunk, és nagyon várjuk, hogy mindez a szép cél, amiért ennyi áldozatot hozott az ország, meg is valósuljon.
Puskás még azt is elmondta, hogy az idegenben játszó Honvéd csapatának minden tagja ép és egészséges. A mérkőzés után a csapat úgy döntött, hogy vár a visszatéréssel. Puskás a decemberi brüsszeli visszavágó után elutazott egy, a hazai vezetés által nem engedélyezett dél-amerikai turnéra. Mire januárban visszatért volna, a szovjet hadsereg már leverte a forradalmat. Puskás és a csapat néhány tagja pedig úgy döntött, hogy Bécsben marad.
Forrás: Népszava 1956. október 30.; www.puskasferenc.hu