nlc.hu
Aktuális
Egyre több az SNI-s gyerek, miközben egyre kevesebb a gyógypedagógus

Egyre több az SNI-s gyerek, miközben egyre kevesebb a gyógypedagógus

Egyre több a fejlesztésre szoruló gyerek, de gyógypedagógusként egyre kevesebben dolgoznak.

Idén mintegy 2300-zal több gyereket diagnosztizáltak speciális nevelési igényűként (SNI), mint tavaly. Ezzel majdnem 94 ezer SNI-s gyerekről tud a Központi Statisztikai Hivatal. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelnek. Általános iskolába 56,5 ezer SNI-s diák jár – írja a Népszava.

Eközben az Emberi Erőforrások Minisztériumának az idei tanévre vonatkozó jelentése szerint mintegy 9,7 ezer gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a hazai köznevelésben. Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 ezer szakembert foglalkoztattak ezen a területen.

Fotó: MTI / Balázs Attila

Vagyis az ellátásban egyre nagyobb gondot okoz, hogy gyorsabban nő az SNI-s diákok száma, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké. A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben már csak 16 ezer.

Egyre többen fordulnak viszont a pedagógiai szakszolgálatokhoz. Az Emmi adatai szerint a 2018/2019-es év során 501,1 ezer gyermeket, tanulót láttak el, az előző évinél több mint 11,1 ezerrel többet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top