Tallulah Willis február elején, egészen pontosan harmadikán ünnepli a 26. születésnapját, és sokszor elmondta, hogy legkisebb gyerekként különösen jó dolga volt a családban, de Demi Moore arra mindig figyelt, hogy egyik gyerekével se kivételezzen. A legkisebb lány négyéves volt, amikor a szülei különváltak, neki gyakorlatilag az volt a természetes, hogy apja, Bruce Willis nem lakott már velük. Felnőve Tallulah csak hálával beszélt arról, mennyi szülő mondja, hogy a gyerek érdekében a válás után is jóban maradnak, de náluk otthon ezt valóban megvalósították.
Tény, Demi Moore bármit elviselt a lányaiért, még azt is, hogy a volt férjével a viták, a megcsalások után is összejárjon, és félretette a sértettségét.
„A lányaim a mindenem” – nyilatkozta a színésznő többször is, és most egy nagyon kedves közös emléket is megosztott a közösségi oldalán.
Így nézett ki Demi Moore a lányaival egy régi képen:
A legidősebb lánya, Rumer idén lesz 32, Scout pedig 29, ők mindketten nyáron ünneplik a születésnapjukat, és ők is ugyanúgy rajonganak az édesanyjukért, ahogyan Demi értük. Utoljára hivatalos közös kép a színésznő könyvbemutatóján készült négyükről.

Rumer Willis, Demi Moore, Tallulah Willis és Scout Willis a könyvbemutatón (Fotó: Stefanie Keenan / Getty Images for goop)
Sokak szerint a legidősebb lány tiszta anyja, míg a középső és a kisebb inkább Bruce Willisre ütött. Te hogy látod?

Rumer Willis, Demi Moore, Bruce Willis, Scout Willis, Emma Heming Willis (Bruce Willis felesége) és Tallulah Willis a könyvbemutatón (Fotó: Stefanie Keenan / Getty Images for goop)