nlc.hu
Szabadidő
Gazdira talált a kitömött állatnak látszó kutya

Gazdira talált a kitömött állatnak látszó kutya

Kissé bizarr külseje miatt került menhelyre, ahol közel két évet várt gazdára.

Állandóan riadtnak tűnő tekintete miatt sokáig várt gazdira egy husky kutya New Jerseyben, a hétvégén azonban végre otthonra lelt egy internetes hirdetésnek köszönhetően.

A négyéves szuka kutya, Jubilee szemhéjainak deformitása miatt tűnt mindig riadtnak. Miután a tenyésztő nem tudta eladni az állatot, 2018-ban beadta egy állatmenhelyre New Jersey államban. Azóta hiába próbáltak neki szerető családot találni.

jubilee husky

Jubilee (Fotó: Husky World)

Végül az állatmenhelynek egy, a Facebookon közölt és több ezerszer megosztott hirdetése hozta meg a sikert.

„A huskyk méltóságteljesen kinéző állatok, és nem tudom, én miért nem nézek ki úgy, mint ők. Azt kívánom, bárcsak szép lehetnék, hogy egyszer valaki engem akarjon a kutyájának” – állt a hirdetésben.

Az állatmenhely hangsúlyozta, hogy Jubilee teljesen egészséges és eleven kutya. A Washington Post közlése szerint számtalan érdeklődő jelentkezett, hogy örökbe fogadná őt. A kutya végül egy olyan családhoz került, amely korábban már magához vett állatokat a menhelyről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top