A két gyerek minden bútorát, játékát elvitte, és nyár végén kétszáz kilométerre élő szüleihez költözött egy budapesti férfi volt felesége. A férfi a gyámhivatalhoz és a bírósághoz fordult, a hivatalok azonban egymásra mutogatnak, senki nem dönt a gyermekelhelyezési ügyben – számolt be róla a férfi az RTL Klubnak.
Ügyvéd szerint jogsértően járt el a bíróság, amikor nem tartotta be a törvényi határidőket. A bíróság ugyanakkor azt állítja, mindenben törvényesen jártak el, a szükséges dokumentumok beszerzése sok időbe telik. A Híradó által megkérdezett gyermekjogi szakértő szerint az eldöntetlen helyzetnek a gyerekek látják kárát.
A férfi egyelőre csak telefonon tud beszélni gyerekeivel, főleg az idősebbel, aki már hároméves. Volt felesége nem akart nyilatkozni, de azt mondta, őket is hátrányosan érinti, hogy ügyükben nincs bírósági döntés.