nlc.hu
Életmód
Kutyakozmetikus helyett igazi fodrászhoz vitte a kutyáját

Kutyakozmetikus helyett igazi fodrászhoz vitte a kutyáját

A dél-karolinai Brittany Taylor olyan sokat mesélt a fodrászának a család új kedvencéről, Lukáról, hogy a szalonban arra kérték, legközelebb hozza magával cuki kiskutyáját is.

„Elmeséltem a szalonban a lányoknak, hogy Luka mennyire édes, és ahogy pislog az emberre, attól bárki elolvad. Csak imádni lehet” – osztotta meg a The Dodo olvasóközönségével a lelkes kutyatulajdonos, aki a következő alkalommal valóban magával vitte Lukát a fodrászműhelybe.

A kutya eleinte kissé türelmetlen volt, míg a fodrász készítette Brittany frizuráját, majd olyannyira megnyugodott, hogy végül el is aludt. Ezt követően felébresztették, és beültették a vendégeknek fenntartott székbe, ahol köpenyt is kapott. Luka mindeközben nagyon jól viselkedett, ezért ha már itt tartottak, egy vicces fotó kedvéért a fodrász úgy tett, mintha éppen vágná a kutya haját. A kalandot sikerült is megörökíteni egy cuki videóban az Instagramon:

Luka a gazdája szerint olyan jól tűrte a „hajvágást”, egészen biztos, hogy mostantól mindig együtt járnak majd fodrászhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top