A michigani lány nyelve saját bevallása szerint 10,16 centiméter hosszú, amivel lekörözi a jelenlegi hivatalos Guinness-rekordert, Nick Stoeberlt, akinek 10,08 centiméteres nyelve van. A lány már háromszor jelentkezett a Guinness-bizottságnál a rekordja hitelesítéséért, ám mindeddig elutasították, ő azonban nem adja fel.
Adrienne meg tudja nyalni nem csupán az orra hegyét, de a szemgolyóját is. A YouTube-csatornájára már több mint ezren iratkoztak fel. A kommentelők között azonban akadnak, akik szerint a lány trükközik, és a nyelve nem is valódi.
“Furcsa emberek vannak az interneten, és olvastam néhány olyan kommentet, ami egy kicsit kényelmetlen volt. Én azt az embert értékelem, aki a nyelvhez tartozik” – mondta Adrienne barátja, Tim.