Emlékszel, hogy mikor és milyen célra ajánlottad fel először az adód 1%-át?
Arra nem emlékszem, hogy először kinek adtam, viszont a jótékonyságban mindig gyerekek megsegítésére szolgáló szervezeteket választok. A választás mindig nehéz, mert ott motoszkál az emberben, mi van, ha nem jut el a gyerekekhez a pénz. Örülök, hogy 2013-ban megismertem a Bátor Tábort, láttam az ott táborozó gyerekeket és családokat, akiken már segített az alapítvány. A bizalmam azóta is töretlen irántuk.
Te magad mennyire vagy körültekintő, mielőtt adományozol? Hogyan ellenőrzöd, hogy a pénzed a megfelelő helyre kerüljön?
Sajnos nagyon nehéz eldöntenie az embernek, hogy kiben bízhat, és hová adja nyugodt szívvel azt az 1%-ot, amit támogatásra szán. Ezért tartom fontosnak, hogy a színészek, sportolók, tévés személyiségek körültekintően válasszák meg az adott alapítványt, ami mögé állnak, hiszen felelősséggel tartoznak azok iránt is, akik esetleg a példájukat követve adnak adományt egy civil szervezetnek.
Az apaságod mennyire befolyásolt abban, hogy éppen egy beteg gyerekekkel foglalkozó alapítványt válassz?
Mindig is a gyerekek voltak nálam az elsők, és mindig nagyon érzékenyen érintett, ha egy beteg gyerekről hallottam. Jó érzés, hogy apró dolgokkal is lehet segíteni.
Eddig hogyan, milyen formában segítetted a Bátor Tábor munkáját? Meg szoktad ott látogatni a gyerekeket?
Az első esemény, amin részt vettem, egy aukció volt, itt a világbajnokságon viselt sapkámat árverezték el, ha jól emlékszem, 180 000 forintért. Ha az edzési időm engedi, a családommal részt szoktam venni a tábor által szervezett programokon és együtt szoktam játszani és bohóckodni a gyerkőcökkel. Óriási élmény velük lenni, nincsenek is rá szavak… És egyben elgondolkodtató is, ha egy kisgyerekben ennyi hit, akarat és erő van, akkor az egészséges felnőtt sokszor miért hagyja el magát olyan könnyen. Emlékszem, úgy jöttem el az első ilyen programról, hogy azon gondolkodtam, lehet, én többet kaptam a beteg gyerekektől, mint amit én tudtam adni.
A karrieredben megjártál már óriási magaslatokat, de mélységeket is. Ezek a tapasztalataid mennyire vannak segítségedre, amikor a Bátor Táborba látogatsz?
Ha úgy kívánja a helyzet, szívesen beszélek arról, hogy éltem át, és hogy dolgoztam fel, mikor az utolsó pillanatban kimaradtam a később aranyérmes pekingi csapatból. De itt nemcsak a szavaknak van súlyuk és értelmük, hanem a cselekvésnek is, azaz annak, hogy egy általuk szeretett sportoló, akit eddig csak a tévében láttak, együtt játszik velük – mert semmi sem lehetetlen.
Tavaly részt vettél az ALS – Ice Bucket Challengeben is, ahol egy videóban kaptál két vödörnyi jeges vizet. A jótékonykodás kedvéért bármilyen őrültségre hajlandó vagy?
Igen (nevet).
A gyermekeid, Sámuel és Olívia mennyire érdeklődnek a vízilabda iránt?
Samu 5 éves, és egész jól úszik, tud taposni és közben dobni is. Olívia 3 éves, ő most nyáron fog elkezdeni úszni tanulni. Hogy mit fognak sportolni azt nem tudom, Samu a múltkor azt mondta, hogy ő kosaras, kézilabdázó, vízilabdázó és focista szeretne lenni. Sok meccsemre eljönnek a gyerekek, ez befolyásolhatja őket a vízilabda irányába, de én nem szeretném erőltetni. Azt a sportot fogják űzni, amit a legjobban szeretnek, és persze amiben a legjobbak. Samu most jár úszni, teniszezni, focizni és falat mászni. Természetesen kíváncsi vagyok, hogy melyik sport szippantja be.
Mit szólsz ahhoz, hogy a 2017-es világbajnokságot Budapesten rendezik majd? Az itt rendezett EB-n mit tapasztaltál: előnyt jelent a hazai pálya, vagy a nagy elvárások miatt inkább hátrányt?
Nagyon örülök, mert így reális esélyem van szerepelni rajta. Nagyon nehéz volt a budapesti vízilabda EB-n játszani, mert nagyon sok figyelemelvonó tényező volt az uszodán belül és kívül is. Gondolok itt például arra, hogy bevonulás előtt oda-oda szólnak, hogy védjél úgy, mint Barcelonában, vagy grimaszoljál, mert azt szeretjük stb… Ezek mind jólesnek, csak nem közvetlenül a meccs előtt, amikor csak arra akarok koncentrálni, nem arra, hogy mi volt tavaly. Azt gondolom, addig jó, amíg nagy az elvárás, mert akkor jónak tartják a csapatot, és érdekli az embereket.
Sok rocksztár bevallja utólag, hogy a csajozás miatt lett belőle rockzenész. Magyarországon a vízilabda-válogatott tagjai igazi “rocksztárok”. Vannak köztetek olyanok, akik a csajozás miatt kezdtek el vízilabdázni?
Én nem ismerek olyan válogatott vízilabdázót, aki csajozás miatt kezdett el pólózni. Ellenben sok olyan volt vagy gyenge pólós van, aki él a lehetőséggel, és bedobja, hogy ő vízilabdás. Ezzel kapcsolatban van egy vicces sztorim: jó pár éve elmentünk a válogatottal bulizni és odajött hozzám tánc közben egy lány, majd egyszer csak megkérdezi: te is vízilabdázol? Gondolkozás nélkül válaszoltam, hogy nem, én sakkozom, miért? A “miért”-et már nem hallotta, mert arrébb ment (nevet).
