Már csak nyolc nap van hátra az Éden Hotelből, és ugyanennyi játékos, akiknek csapata rohamosan fogyatkozik. Kedden egy pár távozott, csütörtökön pedig egy duó egyik tagja fogja elhagyni az Éden Hotelt. Most már az is biztos, hogy Bence vagy Orsi lesz az, aki számára még a párválasztó előtt véget ér a játék. Az Éden Hotel lakói ugyanis őket választották a leggyengébb játékosoknak, ennek pedig az lesz a következménye, hogy valamelyikük kiesik. A maguk nemében mindketten rendkívül izgalmas karakterek, annyit talán még Aurelo és Dennis sem meztelenkedtek együttvéve a Való Világban, amennyit Bence pucérkodott a hotelben. Orsi pedig azzal tett szert a neki kijáró 15 perc hírnévre, hogy első bent töltött napja alatt két fiúval is csókolózott. Talán nem véletlen, hogy egymás mellett kötöttek ki.
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/6.jpg)
Valamelyikük kiesésével pedig olyan játékosok kerülnek még közelebb a főnyereményhez, mint:
Az Éden Hotel 3 nagybetűs Elméje és Tematikusa, Peti:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/8.jpg)
A rezzenéstelen arcú Mariann:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/3.jpg)
Az egykori felnőttfilmes Barbara, akinek van humorérzéke:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/2.jpg)
Loki, akiről senki nem érti, hogy lehet még bent:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/1.jpg)
Gyula, akiben a legemlékezetesebb a szakmája:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/5.jpg)
Laura, akire az igaz szerelem talált rá az Éden Hotelben:
![Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik Éden Hotel: ebből a párból csütörtökön valaki biztos kiesik](https://nlc.p3k.hu/data/cikk/15/148442/4.jpg)