Legyünk őszinték magunkhoz: leginkább akkor megyünk orvoshoz, ha valami konkrét és nyugtalanító probléma késztet minket erre. Valahol fáj, valami begyulladt vagy mondjuk gyanús csomót észlelünk a testünkben. Amikor tökéletesen egészségesnek érezzük magunkat, akkor legtöbbünknek esze ágában sincs az orvosi rendelő felé venni az irányt. Kivételek természetesen mindig akadnak, de azért valljuk be: volna még mit javítani a magyar társadalom egészségtudatosságán. Járhatnánk gyakrabban szűrővizsgálatokra, még akkor is, amikor energikusnak érezzük magunkat, hiszen ha egy betegséget tünetmentes stádiumban fedeznek fel, az könnyebbség orvosnak és betegnek is.
“Több ezer ember halálát lehetne megelőzni”
Dr. Kirschner András foglalkozás-egészségügyi szakorvos, családorvos, a Swiss Prémium Egészségközpont ügyvezetője hangsúlyozza: a szűrés fogalma alatt olyan vizsgálatokat értenek, amiket panaszmentes pácienseken végeznek el épp abból a célból, hogy megelőzhessék a betegségek kialakulását vagy a korai felismeréssel enyhítsék a negatív hatásokat. Szerinte a többség a szűrővizsgálatok említésekor elsősorban az onkológiai problémákra asszociál, pedig más területeken is léteznek szűrések. „Daganatos, szív-érrendszeri, mozgásszervi és anyagcsere betegségek jelenlétét is vizsgálhatjuk. Szívbetegségekre, érszűkületre, gyulladásos bélbetegségekre vagy asztmára szintén létezik szűrés.” Kirschner doktor pár tanulságos és szemléletes statisztikát is idéz. „Egy emlő-, petefészek-, vagy méhdaganat korai felismerése csak műtéttel (kemoterápia nélkül) gyógyítható az esetek közel száz százalékában. Egy ugyanilyen típusú, már panaszt okozó daganat halálozása harmincöt százalék felett van. A nőknél a fiatal korban kezdődő pajzsmirigyrák a korai felismeréssel száz százalékban gyógyul, áttétes daganat esetén viszont a betegek nagy része három-öt éven belül meghal jóval idő előtt, és addig is rengeteget szenved. Kicsit idősebb korosztályban a vastagbél- és végbélrákra ugyanez igaz. Kolonoszkópiás szűréssel évente nyolcezer halált lehetne megelőzni. Az orvosi statisztikák alapján tízévente várhatóan öt százalékkal nő az esély, hogy valamilyen komolyabb betegségünk kialakuljon, és nyolcvan év felett már nagyon komoly eshetőség van arra, hogy elkapunk valamely, akár halálos kimenetelű kórt. Pedig jó lenne nem az ötven és nyolcvan év közötti időszakban meghalni vagy sokat szenvedve várni az öregkort.”
Mind magyar, mind nemzetközi szinten léteznek kidolgozott protokollok az ajánlott szűrésekre. Ezek valamelyest eltérőek lehetnek nem vagy életkor szerint. Általános, a vér és a vizelet vizsgálatát magába foglaló laborvizsgálat és szemészeti vizsgálat mindenki számára javasolt, ehhez kapcsolódnak a különböző onkológiai betegségeket „monitorozó” szűrések. A kardiológia vizsgálatok, a fogászati és ortopédia szűrések pedig kétévente ajánlottak. Természetesen léteznek tényezők, amik további vizsgálatokat tehetnek indokolttá. Ilyen például az, ha valaki bizonyos krónikus betegséggel, például II. típusú diabétesszel vagy Crohn betegséggel él együtt, de a munkahelyi környezet is lehet fokozottan kockázatos. Ilyen például az orvosi pálya, a stresszes, poros környezet vagy a vegyszerekkel való munka. De Ugyanez vonatkozik azokra, akik hivatásukban napi szinten érintkeznek állatokkal.
Akármilyen komoly kérdésekről van is szó, Dr. Kirschner András úgy látja, hogy a társadalom nagy része félvállról veszi a kérdést, és csupán a „célcsoport” töredéke jelenik meg az orvosnál. „A nőgyógyászati rákszűrésnél relatíve jó a helyzet; az érintettek nagyjából fele felkeresi a szakorvost. Viszont a nemrég lehetőséggé vált vastagbélrák-szűrésen néhány ezren vettek csak részt, pedig négyszázezer embert kellene szűrnünk, ha mindenki eljönne. Sajnos ezt az iskolában nem tanítanak egészségmegőrzési ismereteket. Pedig ezeknek a vizsgálatoknak a segítségével több ezer felesleges halált meg lehetne spórolni. Nem kellene méhnyakrákban, festékes bőrrákban (melanomában), emlőrákban vagy vastagbél-daganatban meghalni, és felezni lehetne azok számát is, akik infarktus miatt vesztik életüket. A pajzsmirigy-daganatos halálozás megszüntethető lenne. Ebben a felsorolásban a hatvan évnél fiatalabb emberek idő előtti, értelmetlen eltávozásáról beszélek, de az idősebb korosztályban is rengeteg életet meg lehetne menteni.”
Nem feltétlenül saját ötlet, de utólag mindenki hálás érte
István számára nem saját ötlet volt, hogy részt vegyen egy szűrővizsgálaton, de visszagondolva végtelenül hálás annak az embernek, akitől az „indíttatást” kapta. Pedig nem mindig érzett így. „A feleségem nagyon sokat jár orvoshoz. Nem csak minden ajánlott szűrésen részt vesz, hanem minden kis rendellenességre, aggasztó tünetre rohan a rendelőbe. Vele ellentétben nekem nagyon komoly ok kell ahhoz, hogy orvoshoz menjek. A szűréseket egyáltalán nem vettem komolyan.” István felesége egy idő után megelégelte a helyzetet. „Jött a hatvanadik születésnapom. És mit kaptam a nejemtől? Egy szűrőcsomagot az egyik magánklinikára. Bevallom, először felment bennem a pumpa, de aztán jó képet vágtam hozzá, és elmentem.” Az ezt követő eseményekről a férfi nehezen beszél még ma is, pedig nyolc évvel ezelőtti történetről van szó. A vizsgálatok során kiderült, hogy korai stádiumban levő pajzsmirigy-daganata van. A különböző kezelések eredményeként ma már múltként beszél betegségéről, bár a történtek „lelki része” máig kísérti. „A leggyakrabban az jut eszembe, hogy mi lett volna, ha nem megyek el a szűrésre. A kórházban, a kezelések alatt sok sorstársamat ismertem meg, a legnagyobb részük akkor jutott el az orvoshoz, amikor már tünetei voltak. Racionális ember vagyok, már akkor – a legnagyobb sokk hatása alatt – láttam, mennyivel rosszabb helyzetben vannak. Sokan már nincsenek az élők sorában. A mai eszemmel kissé felfoghatatlan, hogy azon a születésnapom én majdnem leteremtettem a feleségemet az ajándéka miatt, holott az életemet mentette meg vele…”
Diána története (a korai felismerésnek is köszönhetően) szintén gyógyulással végződött, de a kétgyerekes anyuka mégis keserűen emlékszik vissza, hiszen egészségügyi problémája az „utolsó csepp” volt abban a bizonyos pohárban, ami férje viselt dolgaival telt meg. „Én rendszeresen eljártam vizsgálatokra, tisztában voltam a jelentőségükkel. A méhnyakrák-szűrést is komolyan vettem. Már közelítettem a negyvenhez, amikor P3-as lett a citológiám, aztán a további vizsgálatok kimutatták a szervezetemben az egyik, méhnyakrákért felelős HPV vírust.” A történteket Diána nem csak egészségügyi okok miatt érezte sokkolónak. „Egy ideje sejtettem, hogy a férjem megcsal, az eredményt valamiféle bizonyítéknak éreztem. Rákérdeztem, ő nem is tagadta. Egy “tányérvagdosós” veszekedés lett a vége, amit a gyerekek is végighallgattak. Utólag ezt nagyon szégyellem.” A továbbiakban Diána rendszeres „látogatója” lett a nőgyógyászati rendelőnek, majd végül egy kisebb műtét tett pontot a történet végére. Legalább is, ami az orvosi részt illeti. „Hazajöttem a kórházból, és utána két nappal bejelentettem a férjemnek, hogy elválok. Igazából már hosszú évek óta halmozódtak a feszültségek, ez a történet csak felgyorsította az eseményeket. Szűrésekre azóta is eljárok. Ez természetes, bár bevallom, számomra negatív érzések társulnak hozzá.”
Szerencsére akad olyan ember is, aki végig mosolyog, amikor a szűrővizsgálaton „leleplezett” betegségéről beszél. Anita szintén nem jeleskedett soha abban, hogy effélékre járjon. A sokat emlegetett, a társadalom tudatába szinte belésulykolt méhnyakrák-szűrésre elment, de a többit hanyagolta. „Pár évvel ezelőtt elköltöztünk, ennek következtében új háziorvoshoz kerültem. Ő pedig a betegeit – legalábbis akit tudott – évente rábeszélt egy általános laborvizsgálatra. Nem szeretek orvossal ellenkezni, ezért belementem. Így derült ki, hogy cukorbeteg vagyok.” A diabétesz diagnózisa meglehetősen nagy életmódbeli váltásra kötelezi a beteget, Anita az újonnan bevezetett szabályokat kezdetben mázsás tehernek élte meg, de most már nem látja ilyen sötéten a helyzetét. „Oda kell figyelnem az étkezésre, ezen felül a sportot is melegen javasolták. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire nem figyeltem az életmódomra. Egyáltalán nem mozogtam, ülőmunkát végeztem, és az estéket a fotelben elnyúlva töltöttem. Az étkezéseimre se figyeltem oda, rendszertelenül ettem. Ezekben változtam nagyot. A betegség rendszerességre szoktatott, odafigyelek arra, hogy mit eszek, és elkezdtem biciklizni esténként. Összességében sokkal jobban érzem magamat a bőrömben, sokkal több energiám van, mint abban az időben, amikor még tökéletesen egészségesnek hittem magam.”