Ebben az otthonról dolgozós, távoktatásos helyzetben szinte biztos, hogy több időt töltenek képernyő előtt a gyerekek, de annyi szemét ömlik a tévéből, hogy erősen kell cenzúrázni, mi jut el belőle hozzájuk. Azt most engedjük el, mennyi tévét, mesét ajánlott nézni, vészhelyzet esetén annyit, amennyit nem szégyellünk, és amennyitől kapunk pár órát, hogy el tudjuk végezni a munkánkat a gyerekek mellett.
Nem mindegy, hogy mit néz a gyerek!
Talán mondani sem kell, de azért tudatosítsuk mindenképp, hogy az nem jó megoldás, ha csak odakapcsolunk az egyik random mesecsatornára, hogy aztán bármi folyjon belőle kontroll nélkül. Már csak azért sem tesszük ezt, mert akkor a mesékkel együtt egy rakás reklámot is zúdítunk a gyerekre, aki persze rimánkodni fog a tévében látott játékokért, és ha nem vagyunk önmagunk ellenségei, akkor ezt a helyzetet nagy ívben elkerüljük. Akkor már inkább vegyük elő a régi meséket, tegyük be a lejátszóba – de online is rengeteg mesét elérhetünk –, és azokat nézzék a gyerekek. Egyrészt azért jó ismételni a meséket, mert így a gyerek biztonságérzetét is növeljük a jól ismert szereplőkkel és történetekkel, másrészt pedig könnyebben szabhatunk határt a képernyőidőnek ezzel a megoldással.
A közösségi oldalakon már elindult a szülők között a meseajánló, ezek lettek a legnépszerűbb mesék karantén idejére:
1. Macskafogó
Teljesen természetes, hogy a Macskafogó került az első helyre, mint minden idők egyik legjobb mesefilmje, amit nemcsak a gyerekek, de a szülők is szívesen néznek meg tizedszerre. A mese humorára pedig pont ebben a vészterhes időszakban nagy szükségünk van.
2. Shrek
Az összes része, bár kétségkívül az első rész volt a legjobb. Vicces, és kellőképpen gusztustalan, ami azért fontos, mert az ovisok kifejezetten szeretik a pukizós poénokat. Nem mellesleg felnőttként is lehet jókat derülni a sztorin sokadik nézésre is, már ha van ideje az embernek mesét nézni munka közben.
3. Totoro – A varázserdő titka
Az 1988-as japán animációs fantasy annyira alapmű, és olyan sokszor megnézhető, hogy benne kell lennie a repertoárban. Bár azt gondolnánk a háttérsztori miatt (a háború utáni Japánban játszódik), hogy a nagyobb gyerekeknek javasolt, de az ötéves gyerekem is imádja. Igaz, hogy a nagyok többet értenek belőle, de ettől még minden korosztályt elvarázsol.
4. Madagaszkár
Nem mai darab már a Madagaszkár sem, de a történet szempontjából teljesen mindegy, hogy egy 15 éves rajzfilmről beszélünk. Nem mellesleg pedig több része is van, így több időt is nyerünk vele magunknak. Csak akkor nézesd meg a gyerekkel ezt a mesét, ha fel vagy készülve arra lélekben, hogy utána napokig hallgathatod Julien király Riszálom úgyis-úgyis dalát.
5. A Mézga család
Micsoda retro túrát nyomhatunk most otthon, csodálatos az internet! Ártalmatlan és tele van jobbnál jobb poénokkal A Mézga család, a kisebbek is imádják a mai napig. Nem annyira pörgős, mint az új rajzfilmek, de ez kicsit sem zavarja a gyerekeket, mert magukra és a családjukra ismernek a képernyőn a történetben. Közben pedig még jókat is nevetgélnek. Az is nagy előnye, hogy sorozatról van szó, így több napig is kihúzhatjuk vele a tévézést.
Nemcsak nézni, hallgatni is lehet!
Ha pedig már elég volt a tévézésből – egy idő után tényleg le kell őket választani a képernyőről –, akkor elővehetjük a hangoskönyveket. A Spotify-on is találhatunk bőségesen mesekönyveket, de most a YouTube felhozatalából hoztam klasszikusnak számító mesejavaslatokat, hogy minél szélesebb körben elérhetők legyenek. A válogatás Lepp Tünde könyvtáros, podcasternek köszönhetően jött létre.
1. Óz, a nagy varázsló
Az Óz, a nagy varázsló az a mese, ami nem maradhat ki egy gyerek életéből. Tanulságos, felhívja a figyelmet arra, hogy különbözőek vagyunk, mégis így kerek a világ, ez pedig rendkívül fontos lecke ebben a mai helyzetben.
2. Minden egér szereti a sajtot
Ha pedig különbözőségről és elfogadásról van szó, akkor jöhet gyerekkorom nagy kedvence – még bakelitlemezről hallgattuk –, a Minden egér szereti a sajtot. Igényes dalokkal, rendkívül jó mondanivalóval és remek poénokkal várja a gyerekeket.
3. Micimackó
A hangjátékok között kihagyhatatlan darab a Micimackó, Gábor Miklós narrációjával és a zseniális Margittay Ági medvehangjával. Öröm minden perce kicsiknek és nagyoknak, garantáltan felhőtlen szórakozás.
További cikkek a mesékről: