Czeizel Endre sosem búslakodott, mint mondta, olyan sokat elért, amiről mások csak álmodnak. Három hete beszéltem vele – utoljára –, akkor azt mondta, minden percet, minden pillanatot szeretne még megélni. Mert az élet szép, csak most éppen kicsit fáj és fárasztó. Dolgozott az utolsó hetekben is, mert a munka és a szeretet éltette. Azt vallotta, ehhez ért, ezt szeretné csinálni, amíg bírja. “Nem vagyok jól, de amíg van időm, kihasználom. Élni szeretnék, amíg tudok” – mondta akkor már nehézkesen.
“Félünk a haláltól. S a halállal szemben a halhatatlanság lehetőségével áltatjuk magunkat. (…) Van viszont a halhatatlanságnak egy hétköznapibb, de sokkal emberibb megnyilvánulása: a gyermek, a gyermekek. Hiszen gyermekeinknek átadjuk kromoszómáinkat és génjeinket, személyes nézeteinket, elveinket, tudásunkat. S gyermekeinktől remélhetjük megvalósított terveink és tetteink folytatását, elvetélt reményeink megvalósítását – s így, akinek gyermeke van, az tulajdonképpen halhatatlan” – írta korábban Születésünk titkai című könyvében a halálról.
A munka mellett családja volt számára a legfőbb éltető erő
Czeizel Endre több olyan programot valósított meg életében, ami a nemzetközi orvostársaságok elismerését is kivívta. 1970-től vezetője volt a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának, rájött a folsav fontosságára, magzatvédő vitaminját tavaly mutatta be, és több mint 30 ezer párnak segített genetikai tanácsadásaival családdá válni.
Czeizel Endre munkásságát rengeteg díjjal ismerték el: megkapta a Semmelweis-díjat, hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 2000-ben megkapta az USA Kennedy-díját, valamint 2002-ben megkapta az USA Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját. Emellett kétszeres Markusovszky-díjas, SZOT-díjas, Ifjúsági-díjas, Kiváló Orvos, Fényes Elek Emlékérmes volt.
“Magamat néha a géniuszok közé sorolom, és sokszor nem. Mindenesetre öt olyan programot valósítottam meg életemben, amit elismert és megbecsült a világ. A nemzetközi. Nem annyira a hazai, bár a Semmelweis-díj után ezt sem mondhatom” – írta Czeizel Endre önéletrajzi könyvében, a Két életem, egy halálom című kötetben.
Czeizel Endre zsenialitása a humorérzékében is megmutatkozott
Talán kevesen tudják, de Czeizel Endre zsenialitása mellett a humora is kivételes volt. 80. születésnapján a nagyközönség elé is kiállt, ahol több ízben elmondta, nem értette az őt körül vevő hatalmas érdeklődést. “Sosem akartam én ezt. Mindig csak adni és tanítani szerettem volna, de valahogy a kettő egymás nélkül nem ment. Önök szerint jólesett, hogy néhányan spermahajdernek hívtak?” – tette fel a kérdést Czeizel Endre, már nevetve.
“Abban azért biztos vagyok, hogy nekem egyszer szobrot fognak állítani” – diktálta minden álszentség nélkül a könyvében, ahova februárban írta az utolsó sorokat.
“Csak legalább egy gól, válogatottmezben, azért összejöhetett volna. Az életemben már túl vagyok a 90. percen. A hosszabbításban járok… És bírom! Élvezem is, és azt akarom, sokáig tartson. De tudom, hogy a Mindenható hamarosan lefújja a meccset.
Vége a játéknak.”
Czeizel Endre életének 81. évében ment el
