1964. február 9-én egy fiatal liverpooli zenekar mutatkozott be az Ed Sullivan Show-ban, az adást pedig körülbelül 73 millió amerikai tévénéző kísérte figyelemmel: ez volt az a pont, amikor végre az Egyesült Államok is behódolt a Beatlemánia, valamint a nyomában érkező brit invázió előtt. Innentől kezdve pár évig vitán felül a Beatles volt a legnagyobb az egész világon; mármint nem csak a legnagyobb popzenekar, hanem úgy általában a legnagyobb bármi nagyjából a második világháború óta.
John, Paul, George és Ringo az amerikai kaland után aztán felvették Hard Day’s Night című harmadik nagylemezüket, leforgatták az azonos című zenés játékfilmet, majd magukon kívül visítozó rajongók tömegei előtt léptek fel Dániában, Hollandiában, Hong Kongban, Ausztráliában és Új-Zélandon. Július végén pedig már a jól megérdemelt pihenőjüket töltötték Londonban, mit sem sejtve arról, hogy miközben ők otthon, teljesen nyugalomban kavargatják a tejjel felütött fekete teát, a világ túlsó felén, Buenos Airesben éppen gigakoncertet ad a földkerekség legnépszerűbb együttese, amelyet úgy hívtak, hogy
The Beatles.
Vagyis nem egészen így hívták, de erre hamarosan visszatérünk.
A Beatles New Yorkban, 1964-ben (fotó: Wikipedia)
Ebben az időben működött az Egyesült Államokban egy The Ardells nevű, amúgy tökéletesen ismeretlen és jelentéktelen zenekar, amely valószínűleg egyszer sem hagyta el Florida vonzáskörzetét egész pályafutása alatt. A tagok aztán valamikor 1964 elején – menedzseri tanácsra – megnövesztették a hajukat, egyenöltönyt húztak és a nem túl eredeti The American Beetlesre (tehát azért legalább nem Beatlesre) változtatták a csapat nevét; részben állítólag viccből, részben meg nyilván azért, mert abban reménykedtek, hogy ezzel valamennyit ők is profitálhatnak a tomboló Beatlemániából. Utóbbi egyébként többé-kevésbé be is jött, ugyanis az American Beetles egyre nagyobb közönség előtt játszott Amerikában – persze a floridai klubvilágból még így sem nagyon tudott kitörni.
Legalábbis egy ideig. A zenekart egyik Miamiban tartott koncertjét ugyanis véletlenül megnézte egy Rudy Duclós nevű argentin impresszárió, aki annyira le volt nyűgözve, hogy hazatérve mindjárt nagyszabású dél-amerikai turnét szervezett az amerikai Beetlesnek. Igaz, amikor lekötötte a koncerteket, valószínűleg nem hangsúlyozta elég határozottan, hogy ez a Beetles azért nem egészen az a Beatles, hiába ejtik ugyanúgy a nevet – nyilván kiment a fejéből, hát van ilyen.
A dél-amerikai fiatalok és a helyi média természetesen valóságos extázisban várták a zenekar érkezését, mikor pedig az amerikai imposztorok gépe 1964 júliusában leszállt Buenos Airesben, tényleg elszabadult a pokol. Tudniillik az ál-Beatlest két argentin tévécsatorna – a 9-es és a 13-as – is magának akarta megkaparintani. Bár a 9-esnek volt exkluzív szerződése, a 13-as jobb kapcsolatokat ápolt a korrupt hatóságokkal, szóval egy ideig úgy tűnt, hogy ők lesznek a befutók. Csakhogy a 9-es csatorna vezetője, Alejandro Romay felbérelt néhány nagydarab argentin pankrátort, akik egyszerűen a hátukra dobták a zenekartagokat, és egy külvárosi hotelbe szállították őket, miközben a nyomukban loholtak a rendőrök és a rivális csatorna emberei; végül aztán az utóbbiaknak is jutott némi morzsa, mert legalább a dobost vissza tudták lopni egy időre.
Az American Beetles (fotó: whitedoowopcollector.blogspot.com)
A Beetles tehát végül a 9-es csatorna stúdiójában adta elő a műsorát, miközben az argentin tinédzserek lélegzetvisszafojtva tapadtak a képernyőkre. Noha többeknek feltűnt, hogy John Lennon, Paul McCartney és a többiek helyett csak négy ismeretlen, bilihajú srác produkálja magát, mégsem tört ki a botrány: az adás rekordnézettséget produkált, és Romay elmondása alapján az emberek „teljesen megőrültek” attól, hogy a Beatlest látják az argentin tévében.
A koncertek fogadtatása már – finoman szólva – felemásabb volt: akadt olyan focistadion, ahol a csalódott közönség pénzérmékkel és kövekkel dobálta meg a Beetlest, ugyanakkor a zenekartagok visszaemlékezése szerint az embereknek „nagyon bejött”, amit csináltak – szóval ez sem teljesen egyértelmű. Az viszont biztos, hogy a sajtó nem bánt kesztyűs kézzel az amerikaiakkal: „Borzalmas énekelnek, és még borzalmasabban zenélnek!”; „Az egész csak dallamtalan kiabálás”; „Rettenetesek”; „Minden tehetségük a hajukban van” – ilyesféle bombasztikus szalagcímekkel jelentek meg az újságok, az egyik nagy Buenos Aires-i rádió pedig be is tiltotta Beetles dalait, merthogy erkölcstelenek.
Mindez persze nem elsősorban a zenei produkciónak szólt, hanem annak a ténynek, hogy a zenekar a liberális Nyugatról érkezett, és ennélfogva nyilvánvalóan igen rossz befolyást gyakorol a dél-amerikai ifjúságra. Ami azt illeti, az argentin, a brazil, a perui és az uruguayi média ebben az időben jóval többet foglalkozott az ál-Beatlesszel, mint a valódival.
A legkülönösebb pedig az, hogy ez a közepes (vagy a közepesnél kicsit gyöngébb) imposztoregyüttes tényleg valódi, felszabadító hatással volt a helyi fiatalokra, hisz a nagy többség ekkor látott először élőben, vagy legalábbis a televízióban hosszú hajú, elektromos gitáron játszó huszonéveseket, amelynek köszönhetően hamarosan be is indult a zenekaralapítási láz.
„Egy héttel azután, hogy láttuk ezeket a srácokat [az American Beetlest] a tévében, hírét vettük Montevideóban, hogy létezik egy hasonló zenekar Angliában. A nők megőrülnek, a forgalom pedig leáll, amikor róluk van szó a rádióban” – nyilatkozta harminc évvel később a legendás uruguayi rockzenekar, a ’64 és ’69 közt működő Los Shakers frontembere, Hugo Fattoruso, és bizonyára nem ő volt az egyetlen az országban, aki az American Beetlesen keresztül jutott el a valódi Beatlesig, és az egész, éppen kibontakozófélben lévő ellenkulturáig.
A Los Shakers, Uruguay válasza a Beatlesre (fotó: Wikipedia)
A Beatles egyébként később sem lépett fel soha Dél-Amerikában: olyan mértékű volt arrafelé a szegénység, hogy egy komplett turné valószínűleg totális anyagi csődbe döntötte volna a szervezőket.
És hogy mi lett az American Beetles sorsa? A bizarr dél-amerikai kiruccanás után a zenekar hazatért, egy ideig The Razor’s Edge néven próbálkozott, majd még az évtized vége előtt különösebb nyom nélkül tűnt el a süllyesztőben. Talán nem egy tipikus sikertörténet, de azért nem is teljes kudarc: hisz 1964-ben Dél-Amerikában mégiscsak ez volt a világ legnépszerűbb együttese úgy három és fél hétig.
További érdekességek a Beatlesről (és nem a Beetlesről):
- És az égő óvszer sztorija megvan? A 75 éves Paul McCartney bámulatos élete
- 5 dolog, amivel a Beatles divattörténelmet írt
- Meghódították a világot, de Tolkien beintett nekik – 55 éves lenne a Beatles
(via BBC)
kiemelt kép: Wikipedia
