nlc.hu
Szabadidő
Nem hagytál el véletlenül úgy 60 milliót, aranyban?

Nem hagytál el véletlenül úgy 60 milliót, aranyban?

Eddig nem jelentkezett a tulajdonos a svájci vonaton talált nemesfémért.

A tömegközlekedési eszközökön, buszokon, vonatokon időnként ott felejtünk ezt-azt. Persze az elhagyott tárgyak jellemzően az esernyő-pénztárca-telefon háromszögből kerülnek ki, de előfordul, hogy különlegesebb dolgokat is bizony el-elhagyunk néha.

Ékes példája ennek egy Svájcban történt eset, amelyről a CNN hírcsatorna számolt be: egy ismeretlen ugyanis 191 ezer dollárnyi, azaz szűk 60 millió forint értékű, összesen három kilónyi aranyat felejtett a Schweizerische Bundesbahnen (SBB), azaz a svájci államvasutak egyik személyvonatán, egészen pontosan a St. Gallen és Lucerne között közlekedő viszonylaton.

Az eset még tavaly októberben történt, a svájci hatóságok pedig nyomozásuk során minden követ megmozgattak, hogy rábukkanjanak a különösen nagy értékű csomag gazdájára. Erről közleményt is kiadtak, amely a város nevét viselő Lucerne kanton lapjában jelent meg.

Miután a nyomozás hiábavalónak bizonyult, a 182 ezer svájci frank értékű arany a svájci ügyészség oltalma alá került. A hatóságok pedig most úgy döntöttek, hogy sajátos megoldással próbálják felkutatni a mesés vagyon tulajdonosát.

60 millió forintnyi arany keresi tulajdonosát

Közel 60 millió forintnyi aranyat valaki? Senki? (Fotó: Getty Images)

Június 2-án ugyanis közleményt adtak ki, amelyben jelezték, hogy a tulajdonosnak öt év áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen az aranyért. A svájci ügyész hivatalának szóvivője a CNN érdeklődésére elárulta, hogy már többen érdeklődtek a nemesfémmel kapcsolatban, jelenleg ezeknek az érdeklődőknek a háttérellenőrzése folyik, bár arra nem tért ki, hogy pontosan milyen módszerekkel igyekeznek megállapítani az arany tulajdonosának kilétét.

A nagyi paplanjából is került elő aranyrúd

Nem ez az egyetlen, titokzatos aranykincs, amelyről valószínűleg megfeledkezhetett a tulajdonosa: a Kitco News értesülései szerint idén májusban egy francia kisvárosban, Vendôme-ban bukkantak hasonló értékre. Egészen pontosan két kisfiú fedezte fel a százezer dollár értékű aranyat, akiket szüleik Párizsból küldtek vidékre, hogy biztonságosabb körülmények között vészelhessék át a koronavírus járványt.

A két srác egy idősebb rokonuk házában akartak párnákból és lepedőkből afféle bunker építeni, apjuk pedig azt tanácsolta, hogy nézzenek szét a nagymama régi ágyneműi között. A lepedők között turkálva pedig két, körülbelül egy kiló tömegű csomagra bukkantak, amelyekből egy-egy aranyrúd került elő. Mint kiderült, a nagymama még 1967-ben jutott hozzá a nemesfémhez, ám később azt gondolta, hogy azok elvesztek.

A kijárási korlátozás feloldását követően a fiúk apja kapcsolatba lépett egy helyi értékbecslővel, aki megerősítette, hogy valódi aranyrudakról van szó, amelyek körülbelül százezer dollárt, azaz bő 30,5 millió forintot érnek. A rudakat épp a mai napon árverezik majd el, a várakozások szerint legalább 87 000 dollárt kell majd fizetni értük. A Kitco értesülései szerint a gyerekek a pénzből kerti medencét szeretnének építeni a családnak.

További cikkeink arannyal, gyémánttal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top