Az Oxfordi Egyetem fizika tanszékének egyik folyosóján áll egy üvegburával fedett, különös kis szerkezet: az oxfordi elektromos csengő. Elsőre inkább tűnik valami véletlenül ottfelejtett filmes kelléknek vagy egy dekoratív, kora viktoriánus szobadísznek, semmint egy komoly tudományos kísérletre használt eszköznek, és ha jobban megnézzük, látszik is, hogy tényleg nem egy túlságosan bonyolult gépezet ez, tudniillik mindössze két aprócska rézcsengőből, az ezekhez csatlakoztatott, özönvíz előtti szárazelemekből (amelyek nagy valószínűséggel réz- és cinkpapírból álló ún. Zamboni-oszlopok, de ez egyáltalán nem biztos), valamint egy hajszálvékony szálon belógatott miniatűr fémgolyócskából van összerakva. Azonban azt a keveset, amit vállal, kifogástalanul teljesíti, azaz megállás nélkül csenget, habár ezt nemigen hallani, egyrészt a jól hangszigetelő üvegbúra miatt, másrészt meg azért, mert a fémgolyócska olyan diszkréten verődik egyik harangtól a másikig, hogy az inkább csak afféle alig észrevehető, gyengéd vibrálás. Valahogy így fest ez a gyakorlatban:
Az oxfordi elektromos csengőben amúgy nem is az a pláne, hogy csenget, hisz ezzel a névvel ugyan mi mást is csinálhatna (talán fütyüljön?), hanem az, hogy
1840 óta, tehát 180 éve működik folyamatosan, és mindeddig körülbelül 11 milliárd csengetést produkált, viszont arról egyelőre senkinek fogalma sincs, hogy miért nem merültek még ki a csodaelemei
(mondjuk az is igaz, hogy csengetésenként csupán egy nanoamper áramot fogyaszt, ami igen kevés).
1840-ben egyébként a hamvas Viktória királynő mindössze három éve ült a trónon, a kis Ferenc Jóska valószínűleg épp csak lovagolni tanult, Gustave Flaubert, Jókai Mór és a Brontë nővérek pedig még bőven első regényeik megírása előtt álltak; szóval ez már tényleg nagyon-nagyon régen volt. Ráadásul maga a szerkezet még régebbi. Valamikor 1825-ben készülhetett egy londoni műhelyben, és később egy Robert Walker nevű oxfordi professzor vásárolta meg az egyetem számára, mit sem sejtve arról, hogy az örökkévalóság szimbólumát tartja a kezében. Az oxfordi elektromos csengő ettől függetlenül természetesen nem örökmozgó (már csak azért sem, mert olyan egyelőre nem létezik): az elemek egy nap majd lemerülnek, és akkor a kutatók végre alaposabban is megvizsgálhatják, hogy mégis hogyan húzta ilyen sokáig. Addig viszont szerencsére hagyják csendben és békében csilingelni.
