nlc.hu
Sztárok
Korda György és Balázs Klári félnek a vírustól

Korda György és Balázs Klári továbbra is tartanak a vírustól: ,,Kellőképpen megijesztett ez az egész”

Korda György és Balázs Klári úgy döntöttek, csak szükség esetén mozdulnak ki, ugyanis továbbra is tartanak a koronavírustól, így inkább óvják magukat, amennyire csak lehet.
korda györgy és balázs klári vírus

Pihenéssel és némi munkával telt az elmúlt pár hónap Korda György és Balázs Klári számára, akik továbbra is alapos körültekintéssel, csakis indokolt esetben mozdulnak ki otthonukból. ,,Nem nagyon járkálunk el. Vigyázunk magunkra, amennyire lehet. Egyrészt mindenkit kellőképpen megijesztett ez az egész, így minket is. Másrészt veszélyeztetett korban is vagyok, de nagyon szeretnék még sokáig énekelni a közönségnek. Így inkább vigyázok, vigyázunk, amennyire csak tudunk” – mondta a Sláger FM-en Korda György, aki feleségével együtt a munkát sem mellőzi ebben az időszakban.

„Minden nap skálázunk, ez nekünk olyan, mint a sportolóknak az edzés. Sokat tanácskoztunk, rengeteg zenét hallgatunk és nagyon sok olyan dalt vettünk most elő, amit eddig nem énekeltünk, szinte soha a közönségnek. Közös és szóló dalok egyaránt vannak köztük, így mikor legközelebb színpadra állunk lesz egy pár meglepetés. Megpróbáljuk ezekkel a dalokkal tovább bővíteni, frissíteni a repertoárunk” – mesélte Balázs Klári, aki férjével együtt gőzerővel készül az augusztusi koncertekre. Addig leginkább a pihenésé marad a főszerep, amit egy cseppet sem bán a páros.

„Van idő rá, hogy gyakoroljunk, zenét hallgassunk. Ez az időszak a pihenésre is jó. Az ember egyébként bele se gondol, hogy mennyire szüksége van erre. A testnek, a léleknek, a hangszálaknak, mindennek szüksége van a pihenésre. Igaz, jobb indokot is el tudtam volna képzelni a pihenésre, mint a járvány, de ha már így alakult, a rosszban is próbáljuk megtalálni a jót, a kiutat” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak Korda György, aki feleségével együtt több fesztiválon is fellép majd a nyár végén.

Olvass még a legendás párosról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top