Gyerekként tudtuk, hogy vannak korlátaink. Valahogy tudtuk, hogy mi is az, amire van esélyünk. Ismertük a bennünket körbe vevő világot, s semmit nem tudtunk játékgyárak karácsonyi kínálatáról, áruházláncok akcióiról. Nem készültek bennünket célzó reklámok.
Nehezebb években ősszel kaptunk egy új téli kabátot vagy egy csizmát, s bizony néha elhangzott a mondat drága édesanyánk szájából: a Jézuska küldi. Vagyis Te. Emlékszel, ugye? S arra emlékszel, hogy valahogy mégis – a legnehezebb években is – varázsoltál valamit a fa alá?
Emlékszel a társasjátékra – Ki nevet a végén? –, amelyet ügyes kezekkel faragtattál, vízfestékkel festettél, s mi végtelen örömmel játszottuk végig a szentestét, s aztán sok-sok másik estét is? S a kézzel kötött pulcsikra emlékszel még? – Évről évre varázsoltál egyet nekünk a fa alá, s egyszer mi azt kértük, hogy most kivételesen hozz boltit? Emlékszel? – S Te hoztál! Narancssárga volt, s a kézzel kötöttnek a nyomába nem ért, de mi mégis boldogok voltunk, hogy teljesítetted a kívánságunkat.
A folytatásért kattints a Nem vagy egyedül caféblogra!
