nlc.hu
Aktuális
Újabb drasztikus változás jön a Facebookon

Újabb drasztikus változás jön a Facebookon

A Facebook szabályozása szerint eddig kizárólag a hivatalos, anyakönyvezett nevünkön használhattuk a közösségi oldat. Ennek azonban hamarosan vége.

A Facebook eddig simán megtehette, és gyakran meg is tette, hogy azoktól a felhasználóktól, akik a gyanú szerint nem a saját, anyakönyvezett nevükön használták az oldalt, valamilyen hivatalos okmány fotóját kérték be, amivel bizonyítani tudják, hogy valóban az a nevük, amin regisztrálva vannak. Aki nem tudta, vagy nem akarta bizonyítani ezt, annak blokkolták a profilját. Ebből aztán meglehetősen különös szituációk is kialakultak, egy londoni nő például hivatalosan megváltoztatta a nevét a Facebookon használt álnevére azért, hogy visszakapja a profiloldalát.

A közösségi oldal a minap bejelentette, hogy hamarosan lazítanak a névhasználatra vonatkozó szabályozáson: ettől kezdve az autentikus nevek használata lesz az irányadó. Vagyis már nem csak a hivatalos nevet lehet használni, de olyan álnevet is, mely egyértelműen az adott személyhez köthető, ilyenek például a művésznevek vagy épp a bloggerként használt nevek.

A közösségi oldal továbbra is kérhet a felhasználóktól bizonyítékot arra, hogy azt a nevet, amivel a Facebookon szerepelnek, jogosan használják, ám ez a bizonyíték értelemszerűen már nem csak például egy igazolványról vagy bankkártyáról készült fotó lehet, hanem az álnevek esetében bármi olyasmi, ami igazolja, hogy az illetőt azon a néven ismerik.

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top