nlc.hu
Egészség
Nyitott harapása lett az ujjszopástól – mindent a tejfogszabályozásról

Nyitott harapása lett az ujjszopástól – mindent a tejfogszabályozásról

Baj, ha egy ötéves gyerek még cumizik? Igen, többek között azért, mert a cumi, az ujjszopás óriási károkat tud okozni az alakuló fogazatban és a helyes beszéd kialakulásában. A deformitások kezelésére egyre elterjedtebb módszer a tejfogak szabályozása, amely nem kis kihívást jelenthet egy óvodáskorú gyerek számára, a végeredményért viszont érdemes belevágni.

A kisfiam elmúlt ötéves, de még mindig bőszen szopja az ujját, ha fáradt, nyűgös vagy stresszes helyzetbe kerül. Mikor még kisbaba volt, nagyon aranyosnak találtam, ahogy nyammogta a kezét, mára azonban már egyáltalán nem tudok így tekinteni erre a tevékenységére. Sajnos a fogai és a beszéde is megsínylette ezt a szokását: nyitott harapása lett, ami annyit jelent, hogy ha akarnám, be tudnám dugni az ujjamat a szájába akkor is, ha összezárja a fogsorát. Emiatt az artikulációja sem tiszta, selypít. Nem az én gyerekem az egyetlen, aki ilyen problémával küzd. Dr. Farkas Györgyi fogszabályozó szakorvos szerint a tejfogak kezelését minél korábban érdemes elkezdeni: 

Dr. Farkas Györgyi fogszabályozó szakorvos

Dr. Farkas Györgyi fogszabályozó szakorvos

„A szülők olyan panaszokkal hozzák a gyermekeket, hogy látványosan nem érnek össze a metszők, ami harapási-, és beszédhibát is okoz gyermeküknek az esztétikai problémán kívül. A tejfogazati időszakban nem a fogacskák helyzeti rendellenességeinek kezelésére irányul a beavatkozás, hanem az alsó és felső állcsont egymáshoz viszonyított helyzetének, a harapási rendellenességek rendezésére, illetve a megfelelő fejlődés elősegítésére.”

A rendellenességek a legkevésbé genetikai eredetűek

A szakorvos szerint az elváltozások sokkal inkább funkcionális okokra vezethetők vissza, amelyek a következők lehetnek: 

  • rövid ideig tartó anyamellről való táplálás
  • elhúzódó cumisüveg használat
  • kevés rágás, sok pépes étel fogyasztása 
  • cumi-, vagy ujjszopás
  • gyakori felsőlégúti megbetegedések miatti szájlégzés

Farkas doktornő szerint a fogszabályozást akkor javasolt elkezdeni, ha a gyerek még 4-6 évesen is napi több órán át szopja az ujját vagy a cumit, illetve ha a két metszősor láthatóan nem ér össze és a nyitott harapás egyértelmű. Ilyenkor egy úgynevezett trénert alkalmaznak, amelyet a fogszabályozó orvos választ ki: „A készülék egy szilikonból készült patkó alakú eszköz, amelynek íveibe a felső és alsó fogsort illeszti a gyermek, majd az ajkakat becsukva szívja. Így az ujjacska vagy a cumi már nem fér be, a káros hatás elmarad. Ezen kívül, mivel tartania kell a készüléket, az arcizmok húzó hatása növekedésre serkenti az állcsontokat. A nyelvet pedig egy lapocska igazítja a szájpadláshoz.” 

A kezelést akár már négyéves kortól el lehet kezdeni, de ehhez a gyerek közreműködésére is szükség van. Használata közben ugyanis nem lehet cumizni, illetve éjjel ebben kell aludni, amit nem minden kicsi bír elviselni: „Volt olyan, aki hordta és látványos volt az eredmény. Szinte fekvő, vízszintesen kiálló metszőfogakat tudtunk így visszaállítani a helyére, de van, akinél nem jutottunk semmire, mert nyitott szájjal aludt és kipotyogott a tréner. A kezelés feltétele, hogy a gyermek csukott szájjal aludjon és használja minden éjjel, valamint nappal egy-egy órát,  illetve, hogy ha nincs bent a készülék, akkor se szopja az ujját” – magyarázza a tejfogszabályozó használatát a szakember. 

Nagyon hasznosnak tartom, hiszen a rossz szokásokat, a helytelen izom és nyelvfunkciókat szünteti meg, alakítja át, ami elősegíti a kedvező növekedést, arcfejlődést. Ezek következtében az állcsontokban fejlődő maradó fogak helye ki tud alakulni, megelőzhetők a további fogazati rendellenességek.

Nyitott harapású fogazatát mutatja a kisfiú

Ilyen a nyitott harapású fogazat

Bokor-Bacsák Györgyi logopédus

Bokor-Bacsák Györgyi logopédus

Bokor-Bacsák Györgyi logopédus szerint amint kialakul a nyitott harapás, az evés mellett a beszéd is sokkal nehezebbé válik, hiszen nincsenek ott a fogak, ahol az artikuláció szempontjából lenniük kellene. Györgyi a nyelvlökéses nyelést említi elsőként, amely nagy kárt tud okozni  a fogazat pozícióján túl az artikulációban is. A szakember szerint egyszerűen megfigyelhető jelei vannak a szabálytalan nyelésnek: „Ilyen, ha a gyerkőc folyamatosan a száján veszi a levegőt vagy ha nagyon feltűnően, csámcsogva eszik, kiesik az étel a szájából.”

 

Mi az a nyelvlökéses nyelés?

A nyelvlökéses nyelés egy szabálytalan nyelés, amely során a két fogsor nem záródik, a nyelv helytelenül a fogakhoz támaszkodik és gyakran a két fogsor, illetve az ajkak közé csúszva láthatóvá is válik. A nyeléshez szükséges vákuum létrehozásához pedig az arc, ajak és nyak bizonyos izmai túlságosan megfeszülnek, míg mások alul működnek. Mindezek együttes hatására harapási és fognövekedési rendellenességek, valamint beszédhiba alakulhat ki. A nyelvlökéses nyelést a csecsemő- és kisgyermekkorban élettani sajátosság, hiszen az anyamellről való táplálás másképp nem lehetséges. Előfordulása azonban az életkor növekedésével csökken, és ötéves korra fokozatosan megszűnik.

A nyelvlökéses nyelés nagyon sok esetben együtt jár a nyitott harapással. Ezek az eltérések együtt és külön is a sziszegő hangokat érintik elsőként. A gyerekek selypítenek, az ‘sz-z-c’ vagy akár a ‘t-d-n-l’ hangok használatakor pedig még a nyelvüket is kidugják. 

Az ujjszopás is torzítja a beszédet

A szabálytalan nyelést erősítheti tovább az ujjszopás és a cumizás is. Amikor a gyerek beteszi a szájába az ujját vagy a cumit, a nyelvét nem tudja felemelni. Normál nyeléskor a felső fogsor mögött van a nyelv, de cumizáskor, ujjszopáskor ez nem lehetséges, pedig anatómiailag ott lenne a helye: „Ha nincs ujj a számban, nyugalmi állapotban a szájpadláson pihen a nyelv. Ezt segít abban, hogy elég helye legyen a felső állkapocsban és egy szép fogívem legyen. Amikor viszont lent tartom a nyelvem az ujjszopás miatt, akkor a térnyerő folyamat lent az alsó fogsornál fejt ki hatást.  A nyelv hatalmas erőt képvisel. Ez a fél kiló erejű izom naponta 2000-szer csapódik neki a fogazatnak, ami, ha rossz helyre irányul, a fogívet teszi tönkre.”

A gyerekek fogíve olyan mintha gyurmából lenne. Nagyon gyorsan alakítható, hiába csontos folyamatról van szó.

A logopédiai felmérést Györgyi szerint már hároméves korban érdemes elvégezni

A logopédiai felmérést Györgyi szerint már hároméves korban érdemes elvégezni

A fogorvos és a logopédus munkája ilyen esetben kéz a kézben jár. A fogorvos tud kialakítani egy egészséges fogívet, a logopédus pedig korrigálni a rosszul képzett hangokat. Györgyi szerint a terápiát csak akkor érdemes elkezdeni, ha a kisgyerek önállóan le tud mondani a káros orális szokásokról: „Nem hiszek abban, hogy  erőszakkal kell elvenni a gyerektől a cumiját. Nem adhatjuk oda kukásautónak, a cumifának a szeretett tárgyat az ő beleegyezése nélkül. Ugyancsak nem kenjük be az ujját pirospaprikával, keserű ecsetelővel. A leszokás egyfajta érettséget és nagyfokú kooperációt kíván a gyerektől. Saját magának kell belátnia, hogy a cumizás, az ujjszopás káros szokás.” A logopédus azt mondja, ha ez nem megy, akkor mindenképp érdemes pszichológus segítségét kérni.

Mi itthon egyelőre még az alkudozás/könyörgés/megvesztegetés fázisában tartunk, hasztalanul. Pedig ahhoz, hogy végre ne tátongjon egy nagy rés a kisfiam fogsorai között és tisztán beszéljen, le kell szoktatnunk őt az ujjszopásról. Khm… jelenleg kisebb kihívásnak érzem azt, ha inkább szülök még egy gyereket. Nektek hogy sikerült?

 

Te vigyázol a fogaidra?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top