Bár jelenleg hazánkban alacsony a fertőzésszám, azonban még korántsem múlt el a COVID-19 járványveszély. Ezért arcunkat továbbra is kötelező maszkkal – vagy annak hiányában kendővel, esetleg sállal – eltakarni a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is – írja a BKK honlapján.
A maszk kizárólag akkor nyújt védelmet, ha helyesen hordjuk: nem az állunkon, a nyakunkon, vagy a fülünkön lógva, hanem úgy, hogy a lehető legjobban eltakarja a szájunkat és az orrunkat is, hiszen így akadályozza meg, hogy belélegezzük a vírust. Az előírás betartásával nemcsak magunkat védjük meg, de ugyanúgy az utastársainkat egészségét is óvjuk.
Mivel a vírus akár két hétig is lappanghat, illetve a fertőzöttek jelentős része tünetmentesen esik át a fertőzésen, így valóban nagy jelentősége van annak, hogy a maszk felfogja a viselője által kilélegzett, esetleg kiköhögött, kiprüszkölt levegőt.
A kötelező maszkviselésről szóló kormányzati és fővárosi rendelet továbbra is érvényben van, betartására a BKK minden rendelkezésre álló felületen felhívja a figyelmet.
Ennek ellenére a tapasztalatok szerint Budapesten az elmúlt hónapokban lazult a maszkviselési fegyelem. Míg a szabály bevezetésekor az utasok közel 100 százaléka betartotta az előírásokat, a BKK nem reprezentatív felmérése szerint jelenleg ez a szám 85 százalék körül, vagy egy kicsivel afölött mozog.
A visszaesés egyik oka minden bizonnyal a nyári kánikula, ugyanakkor a melegben ugyanolyan hatalmas jelentősége van a maszkviselésnek, mint a kellemesebb időjárásban.
Aki a kötelezettséget ezek után is figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az utazási feltételek szerint akár ki is zárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból – figyelmeztet a BKK.
(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)