Stoki, Szifon, a Doki, csak hogy pár, a magyar otthonokban már jól ismert karaktert említsünk az RTL Klub A mi kis falunk című, saját gyártású sorozatából. De vajon mit jelent, vagy inkább: milyen asszociációs társítást idéznek elő ezek a nevek, mondjuk, egy nem látó rajongó számára?
Ha az ember a televíziózásra gondol, joggal idéz maga elé képeket, jeleneteket, amelyeket korábban látott. Ha egy látássérült idéz fel magában ikonikus tévés élményeket, jó eséllyel hangokat, verbális poénokat, szignálokat fog felidézni. Létezik azonban egy szakma, amely „hallhatóvá teszi a képet”, szavak segítségével leírja a vizuális jeleket, legyen szó a Halálcsillag látványáról, vagy mondjuk Ruttkai Éva finom arcjátékáról.
Az audionarráció lassan, de biztosan terjed Magyarországon, elsősorban a színházak falai között. A vak és látássérült nézők évek óta, egyre növekvő helyszín és repertoár közül válogathatnak, ha nem csupán szórakozásra, de akadályok nélküli kikapcsolódásra vágynak. A Stúdió K, a Centrál vagy a Thália Színházak mellett – csak hogy néhányat említsünk a fővárosi helyszínek közül – többek között Szegeden, Debrecenben vagy akár Miskolcon is elérhetőek az audionarrációval kísért események. 2020. szeptember 1-től azonban egy újabb, remélhetőleg nagy hullám „fültanúi” lehetünk, hiszen a magyar törvényhozás ettől a naptól teszi kötelezővé a hazai, látássérültek számára történő televíziós akadálymentesítés elindítását.
Mi az az audionarráció és hogy fest a gyakorlatban?
Az audionarráció röviden összefoglalva: látható dolgok szavakkal történő leírása. A kulturális akadálymentesítés szemszögéből, kissé részletesebben megközelítve a dolgot a színpadi, vagy képernyőn látható cselekmények, illetve bármilyen művészi alkotás – festmény, szobor, fotó stb. – érzékletes, az eredeti alkotói szándékot hűen tükröző tolmácsolása.
Lendvay Zsóka a Szajré c. darab narrátora a Karinthy Színházban (Fotó: AKKU Facebook)
Míg a színházakban a képzett audionarrátorok egy fülmonitorba juttatva, élő szóban írják le a színpadon látható eseményeket, követve a valós idejű esemény éppen adott tempóját, addig a filmek kapcsán előre rögzített audionarrációs hangsávok készülnek, profi stúdiókörülmények között.
A szakemberek itt már feszesebb tempónak és megszólalási lehetőségeknek vannak kitéve, mint egy színházban. Ráadásul extrém vizuális megoldásokba is belefuthatnak. A narrációk megírásakor pedig arra törekednek, hogy a rendelkezésre álló pár másodpercbe sűrítsék bele mindazt az információt, ami fontos a cselekmény teljes értékű megértéséhez és a tökéletes szórakozáshoz. Így a dramaturgiailag legfontosabb, párbeszéden kívüli történések is eljutnak az érintettekhez, szóban foglalva össze a képernyőn látottakat.
A feladat nehéz és trükkös, hiszen az audionarrációnak nem pusztán csak ki kell mondania, amit éppen a látó néző észlel, de követni kell a szókincs használattal a film hangulatát, stílusát, mindezt pedig általában elképesztően rövid idő alatt, kompromisszumok árán, de a lehető legérzékenyebben kell megtennie. Általában tehát nincs lehetőség a nagy ívű mesélésre, hanem 4-5 másodpercbe sűrítve kell a lényegre térni, miközben a cél az, hogy a néző ne zökkenjen ki a film illúziójából, varázsából.
Aki kéri az audionarrációt
A hazai csatornák közül az RTL Klubon 2020. szeptember 19-én startol az audionarrációs akadálymentesítés. Az RTL Klub az nlc. megkeresésére elmondta, hogy az indulás napján a látássérültek A mi kis falunk című közönségkedvenc sorozat új évadának nyitó epizódját nézhetik meg audionarrációval. „Természetesen a szombat esténként jelentkező folytatásban is elérhető lesz ebben a formában a széria. Két nappal később, szeptember 21-től pedig a hétköznap esténként adásba kerülő Drága örökösök záró évadának valamennyi epizódját követhetik majd nyomon akadálymentesített formában az érdeklődők” – közölték. Rövid távon egyébként a saját gyártású filmsorozatok lesznek elérhetőek audionarrációval, míg a csatorna hosszútávú terveiben a fő műsoridős, hazai gyártású fikciós tartalmak audionarrált változatának elkészíttetését tűzte ki célul. A jelenleg hatályos törvény egyébként a 18:30 és 21:30 között sugárzott, magyar gyártású filmalkotások folyamatos és fokozatos akadálymentesítését írja elő.
Az RTL a főműsoridős magyar fikciós tartalmak audionarrációjának elkészítésében külső, a témában jártas partnerek segítségére és szakmai tapasztalatára támaszkodik. „A konkrét megvalósítást jelenleg nem a csatorna és nem is a fikciós tartalmat készítő gyártók állítják elő. Az akadálymentesített változatok olyan külső partnerek bevonásával készülnek, akik a téma szakértői és gyakorlatuk van az ilyen jellegű tartalmak elkészítésében.”
Kihívás, izgalom, kemény munka – így zajlik a kivitelezés a kulisszák mögött
Pethes Ágnes, az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület társalapítója és audionarrátora koordinálja A mi kis falunk, valamint a Drága örökösök látássérültek számára történő akadálymentesítését. A csapaton belül ő felel a filmekért, eddig többek között A tanú, a Testről és lélekről és a Kút című magyar filmek narrációját írta meg. Az RTL Magyarország megkeresésére kollégáival örömmel igent mondtak, hiszen évek óta küzdöttek már a televíziós és mozis akadálymentesítés törvényi támogatásán.
„Az AKKU-val eddig elsősorban színházi audionarrációval foglalkoztunk, de dolgoztunk már számos filmen is. Mozis, teljes körű akadálymentesítéssel zajló – tehát a siketek és nagyothallók számára biztosított speciális feliratot is biztosító, kerekesszékkel is megközelíthető helyszínre szervezett – eseményeink is voltak, illetve DVD-n megjelenő alkotásokhoz is készítettünk már audionarrációt és feliratot. Sőt, nemrég egy televíziós spot kapcsán is dolgoztunk már egy vidéki csatornával. Sorozattal viszont még nem volt dolgunk. Ennek a műfajnak megvannak a sajátosságai, amit a narrátornak szem előtt kell tartania. Kezdve az előző és a következő részek tartalmát pörgetve bejátszó perceknek, vagy akár gyors, zenés főcímnek és stáblistának. Emellett a cselekmény is más ritmusban bomlik ki, miközben a szereplők és a helyszínek viszont sokszor állandóak, de gyors váltakozásban, szinte folyamatosan rotálódnak. Úgyhogy az SZFE-n szerzett tudás, 6 évnyi aktív szakmai tapasztalat ide vagy oda, sok újdonságot tanultunk az RTL Klub számára készülő tartalmak kapcsán. [Az AKKU Egyesület a 2014/15-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) közös szervezésében megvalósult első, akkreditált audionarrátor felnőttképzés végzőseiből alakult – a szerk.]
A folyamat egyébként talán a szinkronhoz hasonlít a leginkább: megkapjuk a „nyersanyagot”, az adott sorozat epizódjának felvételét, valamint a siket feliratot, amelynek segítségével elkészül a narrációs script. A szöveg írójának ismernie kell a sorozatot, el kell tudnia helyezni az egész történetet egy verbálisan leírható világba, majd ehhez alkalmazkodva, a megszólalások számára rendelkezésre álló apró szünetekbe esszencia formájában bele kell cseppentenie a látottakat.
Ez egy folyamatos döntéshozási procedúra, ami jó esetben magas nyelvi kompetenciával és érzékenységgel párosul. A szöveg aztán a narrátor hanghoz kerül, aki egy rövid felkészülés után a technikussal és a felvételvezetővel stúdióban rögzíti a megszólalásokat. Viszont míg egy szinkronmunka során a színészek szájmozgását követve kell dolgozni, itt egy ellentétes ritmusra kell ráállni: amint egy lélegzetvételnyi szünet akad, kellemes, érthető hangon, rohamtempóban be kell olvasni a narrációt. A kész hangsávot végül egy keverés és kitisztázás után megküldjük a csatornának.
Az audionarráció írásakor egyébként kicsit összetapad az ember a szereplőkkel, a filmmel. Egy sorozat esetén ez akár évekre szóló kapcsolatot is jelenthet, ami az egy-egy vetítést megélt filmek, vagy az egy-két rájátszással futó színdarabok után egészen új élmény. Az is újdonság még, hogy az eddigiekkel ellentétben nem leszünk azonnali, közvetlen kapcsolatban a nézőkkel. Míg eddig mindig kikértük a véleményüket, kerestük a javítani való pontokat – vagy épp csak élveztük a felhőtlen örömük kapcsán érzett siker ízét-, most „láthatatlan” útjára kell engedni a munkánk eredményét, izgulva, hogy ugye nézik, ugye tetszik… A cél persze hosszú távon az, hogy a narráció annyira természetes részévé váljon a kultúrafogyasztásnak, mint a felirat vagy nyelvválasztás. És már fel se merüljön a kérdés, vajon a készülékek előtt ülők mit gondolnak az egészről, csak automatikusan kiválasztják az audionarrációs opciót és hátradőlve élvezik a műsort.”
Egy néző az audionarráció követéséhez szükséges eszközt tartja maga előtt Az Esőkirály és a szépséges Jázminvirág cí0ű darab előadásán (Fotó: Todoroff Lázár/AKKU)
A sztori főszereplője: a tartalomfogyasztó!
Nagy László rutinos színházba és moziba járó férfi, az AKKU audionarrációval kísért eseményein rendszeresen feltűnő látássérült néző. Lacit a tévénézési szokásai kapcsán kerestük meg, hogy valamit megtudjunk egy teljesen hétköznapi cselekvés nem annyira szokványos módjáról.
„Hat és fél hónapra születtem, a koraszülöttség gyakori velejárójaként pedig a hiperoxigenizációs kezelés, vagyis lélegeztetés során retrolentális fibroplázia lépett fel, amely végül teljes vakságot eredményezett. Úgyhogy én már rutinos nem látó vagyok, de ez sosem akadályozott abban, hogy élvezzem a filmeket. Gyerekként a rádiós színházi közvetítéseket hallgattam sokat, aztán rászoktam a tv-re. A szüleim ösztönösen narrálták a műsorokat, anyukám, ha együtt nézünk valamit, a mai napig mondja, ha valami lényeges történik a képernyőn. Úgyhogy a narrációt én kvázi az anyatejjel együtt szívtam magamba. Ettől függetlenül megdöbbentett, amikor először jártam narrált színházi eseményen. Az audionarráció egyszerűen kiterjeszti az ember vizuális képzelőerejét. Nagyon sokat ad ahhoz, amit el akarsz, el tudsz képzelni egy adott karakterről, helyszínről. Egy jól leírt mozdulat kapcsán valahogy élesebb képet kapsz a történésekről. A Kincsem audionarrációval kísért mozis vetítése például elképesztően erős hatással volt rám. A kosztümös, akcióban dús film egyértelműen nagyobbat ütött a plusz információkkal, mintha csak a párbeszédeket hallgattam volna. Filmek kapcsán egyébként azt hiszem, hogy én a klasszikus mindenevő vagyok. De a thriller és vígjáték talán a kedvenc műfajom. Az örök rajongás pedig Bud Spencer és Terence Hill! A televízióban mostanában inkább sportot nézek többet, illetve követek egy-két sorozatot. A Comedy Centralon most az Agymenők, korábban pedig a South Park volt az abszolút kedvencem. A hazai sorozatok közül az Apatigrist, azon belül pedig Scherer Pétert egyszerűen imádom!”
Vakon és látássérültként tehát eddig is néztek tévét az emberek. Mostantól viszont mindezt időnként már úgy tehetik, ahogy az kijár: egyenlő esélyek mentén, elkapva minden poént és izgalmas fordulatot. Márpedig Pajkaszeg és Ökörapáti lakói minden este szolgáltatnak ebből egy háromnegyed órányit.
