Tim Gjoraas 22 évig tanított anatómiáról és fiziológiáról egy dél-dakotai középiskolában. A 45 éves, 3 gyerekes férfinél tavaly diagnosztizáltak vastagbélrákot, idén júliusban pedig az orvosok még lesújtóbb hírekkel fogadták, 6-9 hónapot adtak a férfinak.
![Tim (első sorban, fekete pólóban) kollégái jöttek és segítettek (Fotó: FB)](https://nlc.hu/uploads/2020/10/15395948703684276.jpg)
Tim (első sorban, fekete pólóban) kollégái jöttek és segítettek (Fotó: FB)
Tim ezért úgy döntött, befejezi a tanítást, mint a Good Morning Americának elmondta, semmiképp nem akarna a tanév közepén meghalni. „Azt hiszem, az nagyon durva lenne a diákjaimnak.”
A pedagógus és felesége úgy döntött, megpróbálják kifesteni a házukat, de miután kiderült, hogy a gyomrában is áttétek jelentek meg, félretették a terveiket. Tim barátai és kollégái azonban akcióba lendültek és egyszer csak megjelentek Timék házánál, festékekkel és ecsetekkel.
A súlyosan beteg tanárt meghatotta kollégái segítsége, és azt is elmondta, nem szabad elpazarolni azt az időt, amit az ember a családjával tölthet.