A BTS koreai popzenekart tinilányok fiúbandájának szokták nevezni, ám ez nagy tévedés. Bár a fiúbanda igaz, a rajongóik között azonban nem csupán tinik, hanem felnőtt nők és férfiak is vannak bőven. A sikerük egyszerűen elképesztő, a világ egyik legnépszerűbb zenekara lett mára, úgyhogy ha nem ismered, ne ítélkezz túl hamar, legalábbis mielőtt meghallgatnád, megnéznéd legalább egy videójukat, semmiképp se bélyegezd meg őket és a rajongóikat.
Megkértem egy igazi, magyar BTS-rajongót, hogy mutasson két videót a zenekartól, ami számára a legkedvesebb, és a következő kommentárral küldte el a dalokat:
„Szerintem a két dal két külön világ, nem összehasonlíthatók, de én személy szerint úgy gondolom, hogy a Mic Drop sokkal jobban szimbolizálta őket, mint az új daluk, ami tényleg borzasztóan westernizált (a cikkben ez a dal is megtalálható – a szerk.). Hat éve követem őket nyomon, sok mindent kipróbáltak ez idő alatt, ami a zenei stílust illeti, és tényleg minden álmuk Amerika volt, de reményeim szerint visszatérnek még ahhoz, amit mondjuk 2014-2016 között csináltak.”
Már hét éve repülnek a hírnév felé
A BTS 2013-ban indult (a tagok tizenévesek voltak), és mintha rakétát gyújtottak volna a zenekar alá, úgy szárnyalt a hírnév felé. A fiúbanda hét tagjáért – Jin, Suga, J-Hope, RM, Jimin, V és Jungkook – egyszerűen megőrülnek a rajongók. Bár tény, hogy a világ konzervatívabb fele kicsit összevont szemöldökkel néz rájuk, mert ezek a fiúk nem kigyúrt, szakállas, favágóféle férfiak kockás ingben, hanem gyönyörű lányok is lehetnének akár a kifinomult vonásaikkal és az öltözködésük alapján. De meg kell védenünk őket, mert pont ettől lesznek a mai, gendersemlegességre törekvő kor igazán hiteles gyermekei, aminek inkább örülni kell, mert ez a haladás jele.
A BTS egyértelműen felismerhető a tagok különleges, egyedi öltözködéséről és a lenyűgöző videókról.
Miért olyan sikeres a BTS?
A BBC riportjában nagyon jól összefoglalták négy pontban, mi lehet a k-pop banda sikere mögött:
1. A zene
Egyértelmű, hogy ha nem játszanának sokak által kedvelt zenét, akkor nem is lennének világhírűek. Annyira az élre törtek, hogy 12 év után először fordult elő olyan, hogy az amerikai toplisták első helyét átvegye egy idegen nyelvű, nem angolul éneklő banda (a BTS mellett más k-pop zenekarok is hihetetlen sikereket érnek el egyébként.) A dalszövegekben is különlegeset alkotnak, mert míg a többi k-pop banda repertoárjában általában a szerelemről és párkapcsolatokról szól a legtöbb szám, a BTS foglalkozik az olyan témákkal is a dalaiban, mint a bántalmazás, elitizmus és a mentális egészség.
2. Az előadás
Ha egy BTS-videót megnézel, rögtön megérted, miért lehet belehabarodni a zenekarba. Elbűvölő és profi, művészi és van mondanivalója a videóknak. Úgy táncolnak, hogy az embernek leesik az álla, és az az érzésed marad, hogy nem egy zenei videót, hanem egy táncelőadást láttál. Egy zenekar sikeréhez nagyban hozzájárul már jó ideje az is, hogy milyen alakítást nyújtanak a videóikban, ebben pedig a BTS csillagos ötöst érdemel. A beszámolók szerint a zenekar tagjai naponta több órát gyakorolják a tánclépéseket, a fellépések előtti napokban akár 12-15 órát is eltöltenek azzal, hogy tökéletesítsék a táncukat.
3. Az internet
A sikerben hatalmas szerepet játszott az is, hogy a BTS az internet korában jött létre: a közösségi oldalakon futótűzként terjedhettek a videóik. A zenekar egyik tagja, Suga, a BBC-nek nyilatkozott erről: „Azt hiszem, nagy szerencsénk, hogy jó időben születtünk. A közösségi oldalak nélkül nem lettünk volna ennyire sikeresek.” A közösségi oldalakhoz persze kellettek a fiúk, akik rendszeresen kommunikálnak a rajongókkal ezeken a felületeket, amitől még inkább elköteleződnek mellettük a fanok.
4. A rajongók
Rajongók nélkül nincs sikeres banda. De a BTS-nek olyan lojális rajongói vannak, amivel nagyon ritkán találkozni a világon: jelenleg a Twitteren 24,2 millió követője van (idén márciusban még „csak” 19,4 millió követő volt), az Instagramon pedig 31,2 millió követőnél tart a számláló. A banda tagjai tudatosan építik is a kapcsolatot a rajongóikkal, rendszeresen tesznek közzé olyan videókat, melyeken a magánéletükbe, vagy épp a színpad mögé engednek bepillantást, mini valóságshow-t hozva ezzel létre maguk körül. Minden influenszer sárgul az irigységtől ekkora imádat láttán.
Három érdekesség a BTS-ről
1. A banda tagjai együtt élnek és Jin főz mindenkire.
2. A fiúk koreográfusa, Mr. Son szerint J-Hope a legjobb táncos a zenekarban.
3. Ha megkérdezik tőlük, hogyan szeretnek relaxálni, mindig azt válaszolják, hogy csak aludni akarnak.
Via; Kiemelt kép: Getty Images