nlc.hu
Sztárok
Gesztesi Károly hagyatéki tárgyalás

Lezajlott Gesztesi Károly hagyatéki tárgyalása

Gesztesi Károly hagyatéki tárgyalása lezajlott, gyerekei példaértékű összetartást mutattak.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly békében nyugodhat, minden az akarata szerint történt, gyerekei egymást segítik – írja a Blikk.

„Példaértékű és Karcsi emlékéhez méltó megegyezés született. Tragikus halála után hátrahagyott örökségéből mind az öt gyermeke teljesen egyforma arányban részesült. Az egyeztetés során sem vita, sem ellentétes akarat nem volt, de még ellenvélemény sem, inkább csak döbbenet és szomorúság, hogy ennek így kellett történnie. A közjegyző végzését mindannyian tudomásul vették és elfogadták” – mondta dr. Borbély Zoltán ügyvéd, aki hozzátette, hogy a színésszel baráti volt a kapcsolata.

Megvolt Gesztesi Károly hagyatéki tárgyalása

Gesztesi Károly 200 milliós családi házát még árulják (Fotó: Vörös Szilárd/smagpix)

„Most is hallom, ahogy mondta: »Mindegyik gyerekemet szeretném sínre tenni.« Igazi atyaként tartotta össze családját, és büszke lenne rá, hogy ebben a lelkileg nehéz eljárásban összetartottak” – mondta az ügyvéd.

Sztárok hagyatéka:

(Nyitó kép: Vörös Szilárd)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top