nlc.hu
Szabadidő
Ingyen osztogatták a megmaradt csokrokat ezek a jó fej virágárusok

Ingyen osztogatták a megmaradt csokrokat ezek a jó fej virágárusok

Halottak napján egy csomó virág rajtuk maradt, és úgy gondolták, örömet szereznek vele.

Ritkán tapasztalni olyan nagylelkű gesztust, mint amit Kohl Kitti és férje, Dávid Róbert tett a hétvégén. A házaspár a tatai piacon árul virágot, és a halottak napi temetőjárásra, mint minden évben, most is alaposan betankoltak krizantémokból. Csakhogy ezúttal a kereslet csekélyebbnek mutatkozott a kínálatnál, ezért a pár egy kis jótékonykodás mellett döntött.

Községük, Naszály közösségi oldalára tették ki a felhívást, hogy a katolikus temető bejártához helyezett csokrokat ingyen el lehet vinni. El is fogyott pillanatok alatt az összes.

„Nem szerettük volna kidobni a krizantémokat, hiszen sokat dolgoztunk velük. Nekünk is jó érzés, hogy nem mentek kárba a csokrok” – mondta Kitti a kemma.hu-nak.

Szívmelengető kedvesség: ingyen adták csokraikat a jólelkű naszályi virágárusok!

Közzétette: Naszály Község – 2020. november 2., hétfő

Történetek nagylelkű emberekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top