nlc.hu
Egészség
Babák Mihály botrányos kijelentése a koronavírusos betegekről

Megszólalt a szarvasi polgármester, aki szerint a covidost úgy kell kezelni, mint a leprást

Babák Mihály szarvasi polgármesternek nem ez az első felháborodást okozó kijelentése, most arról beszélt, hogy a covidost úgy kell kezelni, mint a leprást.
Babák Mihály szarvasi polgármester

Babák Mihály szarvasi polgármester a koronavírusról értekezett a Szarvas TV Szóbanforgó műsorában, és igen meredek kijelentést tett, amikor arról beszélt, mit kell tenni, ha valaki megfertőződik a családban.

„Hogyha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje vagy karanténban van, akkor pedig úgy kell kezelni, mint a leprást”

– mondta Babák Mihály, igaz, rögtön hozzátette: „már bocsássanak meg a kifejezésért, nagyon rossz kifejezés”.

A nyilatkozat után az ATV elérte a szarvasi polgármestert, aki szerint Szarvas város lakói megértették, hogy a házi karantén olyan, mint egy kórházi járványosztály kórterme – csak ez az otthonunkban van, és ezek szabályai szerint kell eljárniuk, nagyon komolyan véve a veszélyt. Babák Mihály szerint „egy, a vírusveszéllyel kapcsolatos beszélgetésből kiragadni valamit lehet, de nem korrekt”.

A polgármesternek nem ez az első felháborodást okozó kijelentése, a szarvasi képviselőtestület egy hónappal ezelőtti ülésén arról beszélt, hogy a neveléshez nem árt, ha a tanárok testi fenyítést is alkalmaznak.

(Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)

Betegség miatti megbélyegzés:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top