nlc.hu
Egészség
Regisztráció a koronavírus elleni oltásra

Jövő héttől feliratkozhatsz a koronavírus elleni oltásra

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az oltási terveket már kidolgozták. Az ünnepek alatt érvényes szabályokról 8-10 napon belül döntenek.

Jövő héten elindulhat egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson, előjegyzésbe vetethesse magát, és így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

Azt is elmondta, hogy az oltási terveket már hetekkel ezelőtt kidolgozták. Az egyik arról szól, hogy ha van elegendő vakcina, és az emberek – önkéntes alapon – jelentkeznek az oltásra, akkor hogyan oldják ezt meg – ismertette, közölve, hogy 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket vesznek előre. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók – jelezte.

Koronavírus-vakcina Pfizer

A Pfizer/BioNTec koronavírus elleni védőoltása (Fotó: Vincent Kalut / Photonews via Getty Images)

Beszélt továbbá arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésnek jelenleg két frontvonala van: a kórházakban az életeket mentik, az iskolákban pedig a munkahelyeket, mert ha a szülő nem tudja beadni a gyermekét az iskolába, nem tud dolgozni menni.
    
Egyelőre nem lát biztató jeleket, egyre többen vannak ugyanis kórházban, ezért mindenkit óvatosságra intett, hangsúlyozva, „ki kell tartani”. Egyúttal ismét kérte a magyarokat, hogy ne fizessenek be külföldi síelésre.
    
Arról is beszélt, hogy 8-10 nap múlva dönt a kormány arról, milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor és újévkor.

Friss hírek a koronavírus elleni vakcináról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top