nlc.hu
Szabadidő

Dolly Parton több mint 300 millió forintot adott az egyik vakcina fejlesztésére

A „country királynője” egymillió dollárral támogatja az egyik vakcina fejlesztését

A védőoltás a hírek szerint 95 százalékos védelmet nyújt a koronavírus ellen.

A Covid-19 megjelenését követően viszonylag gyorsan megkezdődött a védőoltások, vakcinák fejlesztése. Egy-egy ilyen készítmény normál esetben 3-5 évig is készülhet, mivel rendkívül szigorú protokollok vonatkoznak a különféle gyógyszerkísérletekre.

Most azonban érthető okokból más a helyzet, a világjárvány miatt ugyanis már az év vége előtt megkezdődhet egyes vakcinák kiszállítása. Persze, ez nem jelenti azt, hogy mostantól elfelejthetjük a járványügyi védőintézkedéseket, vagy épp a maszkviselést, mivel hosszú időbe fog kerülni, hogy a megfelelő átoltottsági szintet elérje a társadalom.

A kutatásokat és általában a koronavírus elleni védekezést számos híresség, ismert ember is igyekezett lehetőségeihez mérten támogatni. Volt, aki az egészségügyi dolgozók terheit igyekezett enyhíteni, míg mások a munkájukat elvesztő embereknek nyújtottak segítő kezet.

Dolly Parton 300 millió forinttal támogatta a koronavírus-vakcina kutatását

Dolly Parton évtizedek óta komoly jótékonysági tevékenységet folytat (Fotó: Getty Images)

A „country királynőjeként” is gyakran emlegetett énekesnő, Dolly Parton azonban egyenesen az egyik vakcina fejlesztéséhez járult hozzá, nem is csekély összeggel. A 75. évét taposó legenda ugyanis nem kevesebb, mint egymillió dollárral támogatta a Nashville-ben található Vanderbilt egyetem klinikáját, ahol a Moderna vakcináját tesztelték.

A választás talán nem véletlen, Dolly Parton ugyanis Tennessee államban született és ott is él, az állam fővárosa, Nashville pedig a country zene központja, itt található a műfaj hírességeinek csarnoka, a Country Music Hall of Fame is.

Dolly Parton néhány napja a BBC egyes csatornájának The One Show című műsorában vendégeskedett, ahol elmondta, rendkívül izgatottan hallotta a Moderna vakcinájáról szóló híreket.

„Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember rengeteg pénzzel támogatta a fejlesztést – mondta Dolly Parton a műsorban. – De azért büszkeséggel töltött el, hogy egy kis pénzzel én is a részesévé válhattam valaminek, ami remélhetőleg segít majd meggyógyítani a világot.”

A Vanderbilt egyetem szóvivője az énekesnő jótékonyságával kapcsolatban elárulta, hogy a nagylelkű adomány „számos ígéretes kutatási kezdeményezést” tett lehetővé, illetve a Moderna vakcinájának egyik korai fázisú tesztjét is ennek segítségével finanszírozták.

„Dolly Parton rengeteg segítséget nyújt azoknak, akiknek szüksége van rá, mi pedig nagyon hálásak vagyunk a folyamatos támogatásáért” – köszönte meg a country-legenda adományát Jeff Balser, a Vanderbilt elnöke.

Az énekesnő valóban aktív filantrópiai tevékenységet folytatott az elmúlt évtizedekben: Dollywood Foundation nevű alapítványával többek között támogatta a hátrányos helyzetű gyerekek tanulását célzó kezdeményezéseket, de komoly összegeket gyűjtött és adományozott a HIV/AIDS elleni harcra, illetve természetvédelemre is.

Még több Dolly Parton az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top