nlc.hu
Aktuális
“Túltolták a biciklit”, ezért Miskolcra utazna Balog Zoltán egyeztetni a pedagógusokkal

“Túltolták a biciklit”, ezért Miskolcra utazna Balog Zoltán egyeztetni a pedagógusokkal

Tegnap elismerte az emberi erőforrások minisztere, hogy túlzásba estek a központosítással, "túltoltuk a biciklit" – így fogalmazott. Holnap személyesen is Miskolcra utazna, hogy egyeztessen a pedagógusokkal és a szülőkkel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felkérte Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét és a helyi tankerületi igazgatót, hogy szervezzenek neki egy találkozót holnapra, ahol a szülőkkel, igazgatókkal, pedagógusokkal egyeztetne – tudta meg a Magyar Idők. A tárcavezető azt is bejelentette, hogy 2020-ra minden általános iskolás ingyen kapja majd a tankönyveket.

A miniszter azért utazna Miskolcra, mert ott fáklyás felvonulást szerveznek a jövő hétre a szakszervezetek. A Pedagógusok Szakszervezetét nem tartja vissza a békés demonstráció megszervezésétől az sem, hogy a kormány megígérte a tanfelügyelettel és a minősítéssel kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkentését, a tantervi szabályozás felülvizsgálatát és a KLIK reformjának folytatását is.

Csabalik Zsuzsanna, a PSZ miskolci titkárhelyettese azt mondta, más ágazatokat is várnak a megmozdulásra, szerveződik egy szakszervezeti akcióegység, különösen az egészségügy és a szociális szféra szervezeteivel.

“Látnunk kell, hogy a humán tárcánál az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és a kultúra egyaránt mostohagyerek. Az egyedüli »kiskedvenc« a sport. Erre az egyre jut forrás. Amit a hermanosok az iskolákról leírtak a levelükben, az csak a jéghegy csúcsa, ennél sokkal nagyobb a baj” – mondta el Csabalik Zsuzsanna, a PSZ miskolci titkárhelyettese az NLCafénak. Nagyon sok pedagógust megfélemlítettek, de még így is rengetegen csatlakoztak a hermanosok nyílt leveléhez. Egyre erősebben érezni lehet a sztrájkhangulatot, de Magyarországon a sztrájktörvény nagyon szigorú, mert oktatáspolitikai alapelvek ellen nem lehet sztrájkot szervezni, csak a szakszervezetek szervezhetnek abban az esetben, ha a munkavállaló érdekeit érte sérelem. Egyelőre a jogászok dolgoznak ezen a helyzeten, mert a pedagógusok készek bármeddig elmenni.

A kistelepüléseken sokkal nehezebb helyzetben vannak a kollégák, ezért inkább a városokban dolgozó pedagógusokra támaszkodnak. “Alapvető rendszerhibákat kell kijavítani, mert a Nemzeti alaptanterv taníthatatlan, a tankönyvek pedig tele vannak hibákkal.” Ha a szaktárca csak az adminisztrációs terhek csökkentését próbálja orvosolni, az még kevés. A gyerekeknek olyan irgalmatlan mennyiségű tananyag van előírva, ami teljesíthetetlen. Az általános iskolás alsós anyag felsős szintű, a felsős tananyag középiskolai szintű, a középiskolákban pedig egyetemi szintű a tananyag. Mindent a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően kell előírni és úgy is kell oktatni – hangsúlyozta Csabalik Zsuzsanna. A köznevelési kerekasztallal kapcsolatban megjegyezte: ez csak az elégedetlenkedők megosztására szolgál.

Fogadóóra lesz 

A február 3-ai Fogadóóra nevű fáklyás demonstrációra minden szimpatizánst várnak Miskolcon, szülőket és nagyszülőket egyaránt. A tüntetők felhívása szerint egyébként öt érdekképviselet vesz részt a rendezvényükön, a szakszervezet kezdeményezte az Országos Köznevelési Tanács és az Országos Közoktatás-politikai Tanács megalakítását is. Ma tovább folytatódnak a szakszervezetek és a tárca közti tárgyalások. Tegnap Balog Zoltán az RTL Klubnak adott interjúban elismerte, hogy a központosítással kicsit “túltolták a biciklit”, és a jövőben a KLIK nagyobb döntési jogkört adna az iskoláknak. Ide tartozik például az, hogy a jövőben maga az iskola dönthesse el, hogy mennyi krétára van szüksége.

 Itt olvashatsz még többet a közoktatásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top